Ávós vagyok

Publicisztika:


A Partizaninfo igyekszik minden olvasó kedvében járni. Ennek jegyében tesszük közzé az alábbi beküldött publicisztikát, mely a hazai radikális jobboldal számára kész csemege lehet…

"Édesanyám az MSZMP tagjaként az Államvédelmi Hatóság vallatótisztje volt. Édesapám ugyanitt dolgozott hivatásos hóhérként. Világrajövetelemet nagy öröm fogadta a családban, melyet zsidó szokás szerint hatalmas maceszgombóc-lakomával ünnepeltek.Sosem felejtem el azt a gyönyörű napot, amikor negyedik születésnapomra kaptam egy aranyos, kék kis bevetési ruhácskát, pajzzsal és egy gyönyörű viperával. Sisakot is kaptam hozzá. Édesapám nyomban le is küldött a játszótérre, azzal a feladattal, hogy a játszásiból műveleti területté nyilvánított homokozóban oszlassam fel a magyar csürhének kikiáltott játszópajtásaimat. Édesapám elégedetten bólintott, mikor a feladat megkezdése előtt állományjelzőmet ösztönösen letéptem bal felkaromról. Hiába –mondta, - a zsidó vér nem vész ki belőlünk.
Egyszer azonban szilveszterkor édesapámnak eljárt a keze is, mikor az éjféli himnuszkor felálltam. Jó pap holtig tanul, azóta már tudom, hogy csak az eltiporni való csőcselék magyarok szokása ez, egy igazi liberálbolsevik ilyet nem tesz, ha pedig mégis, akkor csak megtévesztésből. Drága édesanyám szerette volna, ha a nyomdokaiba lépek, de mivel buta voltam, azon kívül felcseperedésemkor, egy sajnálatos álrendszerváltás stratégiai megtévesztő hadműveleteként feloszlatták az ÁVH-t, nem maradt más számomra, mint a zsidó érdekeltségű In-Kal Security, ahol hamar megtanultam mestereimtől a magyarellenességet és a posztkommunista értékek védelmét.
Édesapám halálos ágyán arra kért, hogy ne érjem be e derék cionista portaszolgálattal, hanem csatlakozzam az MSZP rendőrségéhez. Ebben az sem akadályozott, hogy ebben az időben pont a Fidesz volt hatalmon. Mivel rendelkeztem a nyolc általános iskolával, valamint szüleim által kiállított referenciaigazolással, így elszegődtem rohamrendőrnek. Elsődleges feladatunk amellett, hogy gondos, szorgalmas munkával kivertük a fejünkből a maradék magyarságtudatunkat is, az volt, hogy választási csalással megdöntsük a magyarság érdekeit sajnos egy picit még képviselő Fidesz-kormányt, a magyarság utolsó mentsvárát mely bár maga is majdnem posztkommunista, azért ők még tanúsítanak némi magyarságtudatot, ami rendkívül veszélyes. Miután tervünk sikerült, és annak ellenére, hogy a 2002-es választásokat a Fidesz koordinálta, ügyes csalásokkal véghezvittük a második kékcédulás választásokat, így 2002-ben végre eljöhetett a mi időnk, és az MSZP hatalomra segítésével megadhatjuk a végső döfést a cionbolsevizmus örök hatalmát veszélyeztető békés keresztény magyarságnak.

Gyönyörű emlékek kötnek a lánchídi csatához, amikor több ártatlan idős keresztény nénikének a fejéhez nyomhattam a parabellum pisztolyomat és sok más ártatlan, csupán arra járó szegény igaz magyar embert rugdoshattam, taposhattam, és szoktathattam a vipera nevelő hatásához. Azóta már elmondhatom, hogy törvénytelenül jártunk el, hisz a hidat elfoglaló magyaroknak joguk van hidat elfoglalni, de minket ez nem érdekelt. A zsidóság hatalma mindenek felett!
Az eltelt idő alatt mindent elkövettem, hogy árthassak a magyar érdekeknek, ártatlan Fradi-szurkoló fiatalokat provokáltam a különböző meccsek alkalmával. Mikor végre sikerült kiprovokálni, hogy egyszer-egyszer csúnyán beszéljenek, akkor ujjal mutogathattunk a fradistákra, akiket minden ok nélkül jól le is szélsőjobboldalizhattunk, annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy a Fradirukkerektől távol áll az ilyesmi. Egyszer, szolgálatban, de látszólag szolgálaton kívül elkaptunk egy békés járókelőt, valami Simon Tibort és őt is agyonvertük, de csak azért, mert túl szelíd és barátságos volt és ezt nem tűrhettük. Ebből kisebb botrány is volt, majdnem fegyelmi büntetést kaptunk érte, amiért mindezt sabbath idején tettük.

2006. szeptember 18-án, miután túl békésnek találtuk a Kossuth téri tüntetést, társaimmal civil ruhába öltöztünk és rendőrruhába bújtatott, előzetesen már többször megkínzott politikai foglyokat sorakoztattunk fel az MTV épülete előtt, hogy jól elverhessük őket. Itt autókat gyújtogattunk, kövekkel dobálóztunk, csupán azért, hogy a zsidó média ráfoghassa mindezt az igaz magyarokra. A többit már tudjuk. Erre a műveletre feltétlenül szükség volt ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani valódi küldetésünket, azaz minél több ártatlan, csupán arra sétálgató igaz magyar embert bánthassunk másnap és október 23-án, az ellenforradalmista csőcselék örömünnepén. Hazugság, hogy csak gumilövedéket vetettünk be. Igazi, éles fegyverrel is a tömegbe lőttünk, de szerencsére a nekünk dolgozó vágottfitymás liberálbolsevista média ezt ügyesen elhallgatja. Hazugság az is, hogy egy Debil nevű szélsőjobboldali Kossuth teres szervező irányításával húztak rá minket a Fidesz nagygyűlésre. Mi magunk akartuk bántani az ott résztvevőket, hiszen az a személyes célunk, hogy az ország felével meggyűlöltessük magunkat. Szóval igyekeztünk minél több ártatlan embert megverni. Hazugság, hogy barikádot építettek az igaz magyarok, meg hogy elkötöttek egy T-34-est, meg hogy kövekkel dobáltak minket és hazugság a sok sérült rendőr is. Az utcán lévő emberek csak sétálni voltak ott egészen hajnalig. Kirakatokat néztek, beszélgettek, nevetgéltek és lufikat eregettek. A lángoló Budapest képe csak legenda. Nem volt ilyen. Ezt csak mi kezdtük el terjeszteni, hogy a nekünk dolgozó zsidó média elhitesse az emberekkel, akik közül igyekeztünk minél többet elpusztítani, vagy ártatlanul bebörtönözni.

Az akció végeztével a főkapitányunk végigsétált a felsorakoztatott állomány előtt és külön azonnali többmilliós pénzjutalommal honorálta azt, akinek a legvéresebb volt a bevetési ruhája. Előzőleg ő volt az, aki arra kötelezett mindenkit, hogy viperával verjünk minden ártatlant és ő volt, aki ingyen maszkot is adott minden rendőrnek, hogy ezzel is támadási felületet adhasson magának. Árulásért helyben felkoncoltunk egy kollégát, amiért szándékosan magán hagyta az állományjelző jelvényét, ezzel veszélyeztetve küldetésünket.

Azóta több elismerést is kaptunk, főleg a MAZSIHISZ-től. Legügyesebb húzásunk az volt, hogy március 15-én direkt, bosszantásból, a magyar nép hergelése céljából elfogtuk az ártatlanul körözött Budaházy Györgyöt, aki valójában egyáltalán nem szélsőséges ember, csak mi rámondjuk.
A másik húzásunk, hogy Tomcatet is bevarrtuk és mivel ő is mindenben ártatlan és soha semmiféle szélsőséges megnyilvánulása nem volt, ezért a nála talált műtrágyára, a MAZSIHISZ tanácsára azt hazudtuk, hogy bombaalkatrész.
Ez mind semmi, mert aznap este bosszantásként tartottunk még egy holokauszt megemlékezést is, ahol azt hazudtuk, hogy 1944-ben a Dunába lőtték a zsidókat a nyilasok, annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy ezt az egészet csak a MAZSIHISZ találta ki.

Az elmúlt években 2002 óta, több száz embert erőszakoltunk meg egyenruhában, nem törődve azzal, hogy nő vagy férfi az illető. Ahol tudunk lopunk mindannyian egytől-egyig, de mindezt csak azért tesszük, mert az öszödi beszéd és a miniszterelnök felhatalmazott erre. Ha nem lett volna öszödi beszéd, vagy egy nemzeti-jobboldali személy lenne a miniszterelnökünk, nem lopnánk, mint ahogy a Fidesz kormány alatt sem történt egyetlen egy rendőri bűncselekmény sem soha. Még hírből sem ismerték.

Levelem befejezem, mert most mennem kell magyarokat ölő, gyilkos cigányokat mosogatni. Ezt tesszük minden nap reggeltől estig. A börtönökben nincs is egyetlen egy cigány származású elkövető sem. Hazugság, hogy a börtönökben vannak cigány bűnözők. Ez nem igaz! Mi csak keresztény magyarokat zárunk be, őket is csak akkor, ha ártatlanok.
Éljen a kommunista ávós Amerika és a még kommunistább Izrael és a velük szövetséges legkommunistább magyar kormány!
Egy Ávós főtőrzs."