.

Amit a Partizaninforól tudni kell


Mint láthatják, teljesen átalakult a szélsőjobboldali propaganda-és uszítóportálok ellen jelenleg egyedüliként fellépő Partizaninfo.
A Partizaninfo elsősorban azzal tört be az Internet világába, hogy „kurucwanted” oldala elérhetővé tette a rejtve, név nélkül tevékenykedő szélsőjobboldali kurucinfo néhány alapító főszerkesztőjének féltve óvott adatait, akik a számukra nem szimpatikus, ezáltal ellenségnek nyilvánított személyek, köztük bírók, ügyészek, rendőrök, színészek, politikusok, újságírók, művészek, sportolók és magánemberek személyes adatait hozták nyilvánosságra, zaklatásukra való felhívások kíséretében, sok ellenséget szerezve maguknak.
A Partizaninfo 2007-ben, a szélsőjobboldali felforgatók saját fegyverét vette a kezébe és hosszas adatgyűjtő tevékenységbe kezdett, valamint erre bíztatta olvasóit is, abból a célból, hogy a nyilvánosság megismerhesse a háttérből tevékenykedő, névtelen uszítók valódi kilétét, valamint információkat szerezhessen a hazánkat ellehetetleníteni törekvő szélsőjobboldali huligánok kilétéről is.
Ezen tevékenysége közben a Partizaninfo is kénytelen volt egyes –arra érdemes- személyek személyiségi jogait megsérteni, de kiemelten fontosnak tartotta, hogy sose olyan emberek kerüljenek pellengérre állítva, akik nem azonosulnak a több, mint egy éve tartó folyamatos szélsőjobboldali terrorkísérletekkel, illetve a nyilas hangvételű uszítóorgánumok módszereivel.

A megújult Partizaninfo ezen oldala különösen figyelni fog arra, hogy lapjaira ne kerüljön fel jogsértő tartalom, azonban mindenképpen eleget fog tenni alapvető célja kívánalmainak is, a közösségellenes uszítók és randalírozók beazonosításával és kilétük nyilvánosságra hozatalával. A két ellentétes kívánalomnak a Partizaninfo úgy tesz eleget, hogy egyik önállóan, tőle függetlenül tevékenykedő csapata, a „kurucwanted” ígérete szerint, külföldről továbbra is frissíti és elérhetővé teszi különböző, újabb és újabb oldalain a közösségellenes szélsőjobboldali bűnözőkről a beérkezett és általa leellenőrzött adatokat. Önnek nincs más dolga, mint a Partizaninfo főoldalát figyelni, ahol minden frissítést link segítségével azonnal elérhet.
Természetesen egyes közéleti személyek –akik közéleti szereplésükkel vállalták arcuk nyilvánosságra hozatalát, valamint az őket érhető negatív kritikákat, továbbra is megtalálhatóak a megújult Partizaninfo saját oldalain.Figyelje továbbra is Partizaninfot és küldje be továbbra is a rendelkezésére álló információkat a szélsőjobboldali uszítókról az igazkuruc@hotmail.com címre, hogy azokat az e-mail gazdái az információk leellenőrzését követően közzétegyék a megfelelő weboldalakon, illetve továbbíthassák a megfelelő hivatalos szervekhez, melyektől természetesen teljesen függetlenül működnek.

Várunk továbbá a Partizaninfo Hírújságban közzéteendő publicisztikákat, beszámolókat, híreket, információkat, képeket továbbá a szélsőjobboldali propagandahíreket megcáfoló helyreigazító írásokat a „Hírfigyelő -hazug hírek” oldalunkra.

Természetesen sokaknak nem tetszik, hogy a Partizaninfo is –tanulva fasisztoid ellenségeitől-névtelenül, konspiráltan működik. Erre sajnos szükség van. Láthattuk mi történik azokkal a személyekkel, akik arcukat, nevüket vállalva szót mertek emelni a szélsőjobb különböző internetes és fizikai tevékenységei ellen. Zaklatásoknak, fenyegetéseknek, egyes esetekben fizikai bántalmazásoknak lettek kitéve, nem egyszer vérdíjat tűztek ki a fejükre, mindezt az interneten keresztül és sajnos mindezidáig büntetlenül.

Kérjük, terjessze a Partizaninfo elérhetőségeit, az élhetőbb Magyarország érdekében!
Kapcsolódó cikk: