.
Mondj nemet a JOBBIKRA!
Profi anti-JOBBIK videó Marlene Dietrich-el

Ne szavazz a Horn és Medgyesi kormány alatt az MSZP szekértolójaként ismert, majd hirtelen "hazafivá" átvedlett, az agresszív gyújtogató huligánokat mosdató, a jogásztársadalmat szégyenbe hozó Morvaira!


Fáber a mártír

Ő akkora hős, hogy el akarják tenni láb alól...

Fáber Károly az elnyomásban meggazdagodott nagyon nagy magyar vállalkozó, 2009. május 20-án az esti órákban hívta fel a rendőrséget. Miután jól nevelten bemutatkozott, arra kérte a rendőröket, hogy védjék őt meg, ugyanis ismeretlenek rálőttek. Az eset furcsasága, hogy hívása során egyetlen egyszer sem használta sem az ÁVH, sem a HAZAÁRULÓ jelzőt, sőt még SÜN-özni is elfelejtett. A rendőrök persze ahelyett, hogy a bűnözőket kergetnék, nagy erőkkel vonultak ki a megszeppent forradalmárhoz, aki a nagy várakozásban gyorsan végig telefonálta az összes sajtóorgánumot és mindenütt előadta, hogy őt meg akarták merényelni: rálőttek. Valószínűleg a zsidók, meg a bolsevikok lehettek…. A rendőrségi vizsgálat azonban egyértelműen megállapította, hogy Fáber-forradalmár ellen intézett támadás még csak meg sem közelíti a szentkoronatanos nagymagyarok által elkövetett merényletek súlyát, ugyanis a mellette a falról lepattanó ólomdarab nem volt más, mint egy légpuskasörét.

2009. március 15.


Morvai és Gaudi fel vannak háborodva: egyetlen autó sem gyulladt ki, egy kuka sem lett összetörve, egy magyar rendőr sem került kórházba

Csak elérkezett az első olyan március 15-e Toroczkai és Budaházy ámokfutása óta, amikor megúszták a budapestiek a lángoló autók, repülő molotv-koktélok, betört kirakatok, fosztogató maszkos huligánok és sérülten fekvő rendőrök látványa nélkül.
Hiába is jelent meg a két ismert provokátor, a jóléttől kitokásodott parasztbűnöző és a torkaszakadtából ordítozó zselézett hajú előzetes végső harcra való felhívása, emberölésre és fegyverkezésre is uszító 12 pontja, idén jóval kevesebb huligán jelent meg, hogy kárt tegyen másban (és magában).
A magyar rendőrök a maszkban üvöltöző Budaházy Györgyöt hatósági eljárás akadályozása bűncselekmény kísérlete miatt emelték ki a tömegből, majd miután a beszűkült tudatú „hógolyó-forradalmár” kapálózva, visítva ellenszegült, szakszerűen földre vitték és végül meg is bilincselték az egyre jobban kitokásodott fasisztát. Ezzel a jog-és szakszerű lépéssel már kora délután kihúzták a vipera egyik méregfogát.
A másik méregfog ezután előbb megszeppenve várta az estét, majd miután besötétedett, magából kikelve üvöltötte a Bazilika előtt az előtte felsorakozott kb. 100 (!!!) huligánnak, hogy hétfő reggel erőszakkal ki kell szabadítani Gyurit. Ezzel egy időben kijelentette, hogy a magyar nemzet nem áll másból, mint az előtte tolongó 100 tiniből. Megfigyelhető, hogy a másnapi Gyuri-szabadításhoz (mint Hitler a végnapjain) hol 10 ezer, hol 100 ezer (nem létező) „harcosról” hadovál. (Ezen beszédét megtekintve ismét alaposan el kell gondolkodnunk azon, hogy a Lipót mezei bolondokháza bezárása vajon nem volt-e túlságosan elhamarkodott lépés a kormánytól…) Begőzölt huligánjai kórusban üvöltötték (ki tudja hanyadszorra már az elmúlt években), hogy „most, vagy soha!”…

Miután Toroczkai az elmúlt években más sem csinált, mint rendőri brutalitásról, ÁVH-ról, rendőrállamról és végső leszámolásról vizionált, anélkül, hogy bármi következménye lett volna annak, hogy nyíltan a rendőrség elleni összecsapásra uszított, eljött az idő, hogy idén a torkán akadjon a falat, ugyanis a magyar rendőrök uszító beszéde elhangzása után elfogták és előállították hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény előkészülete miatt. ( Külföldi rendőrségi szakemberek ezen lépést hiányolták a magyar rendőrségtől már évekkel ezelőtt.) Ezen bűncselekmény előkészülete idén februárban került bele a Btk-ba, csak úgy, mint a Butaházy által elkövetett hatósági eljárás akadályozása bűncselekmény.
A társadalom által évek óta – eddig sajnos hiába- elvárt hatékony fellépés eredményeképpen a randalírozásra összegyűlt huligán bűnözőknek egyetlen percnyi esélyük sem volt arra, hogy bármit is szétverjenek, összetörjenek, felgyújtsanak, így az elkeseredett Morvai Krisztina és hű társa, Gaudi-Kiss Tamás felháborodásuknak adtak hangot és - tőlük megszokott módon, jogászokhoz méltatlanul – nyilvánosság előtt törvénytelennek nevezték azt, hogy a rendőrök egyáltalán igazoltattak az utcán.
Természetesen a két huligánmosdató zugjogász szokásos fröcsögésére továbbra sem kíváncsi senki, azonban mind a hazai mind a külföldi sajtó egyformán elismerte a magyar rendőrség hatékony fellépését.
Ezúton gratulál a Partizaninfo is a magyar rendőrség első igazán hatékony, vadállattá vedlett csőcselék bűnözők elleni fellépéséhez!

Mocskoszsidózó nem szélsőségesek:
(Kivételesen jól sikerült összeállítás az Indextől)


Egy elmebeteg 12 pontja

Egy falhoz szorított zsíros hajú elmekórtani eset fegyverkezésre, emberölésre és jobb híján pimaszkodásra való felhívása

Ha a video nem indul, kattintson ide: Egy elmebeteg 12 pontja


A hős nemzeti radikálisok csúfos vereségével lezajlott március 15. után, ahol összesen 100 agymosott bűnöző ment el a Bazilikához a meghirdetett Budaházy-Toroczkai gyűlésre, ezeken a mondatokon már tényleg csak mosolyogni lehet.


A hazafias antifasizmus


A legjelentõsebb és leghazugabb vád amit a szélsõjobb az antifasisztákhoz vág az az, hogy nem hazafiak sõt, hogy elárulják a nemzetünket.
Az tény, hogy az antifasizmus elutasìtja a soviniszta nézeteket és a nacionalizmussal szemben is kritikus, mert ezek részei a fasizmus ideológiájának. Az is igaz, hogy az antifasiszták a népek békés egymásmellettélését és együttmûködését tartják legfontosabbnak.
Ettõl még bárki lehet hazafi. Sõt!
Egy antifasiszta lehet akár jobboldali, konzervatìv vagy keresztény is – a megszokott libsi / komcsi sztereotìpia mellett. Hiszen bárkibõl lehet – és anno lett is - a fasizmus áldozata.
A történelmi példák is azt mutatják, hogy éppen az antifasiszták voltak mindìg is azok akik a hazájuk és népük igazi érdekeiért küzdöttek. Gondoljunk csak a jugoszláv, francia, görög, norvég, holland vagy olasz antifasisztákra. Ezekben az országokban a második világháború alatt – olaszországban csak a végén - bábkormányok kormányoztak és mindenben német mesteriknek engedelmeskedtek.
Mindenki tisztában van vele, hogy mit is mûvelnek nálunk a magukat "nemztinek" nevezõ csoportok: közintézményt gyújtanak fel, "terrorszervezetet" – Magyarok Nyilai - mûködtetnek, honfitársainkat vallásuk vagy nemzetiségük miatt megülönböztetik. Az egyetlen válaszuk minden problémára a hisztéria és az erõszak és nem javasolnak soha semmire reális megoldást...
Napjainkban is az antifasisztákra hárul a feleõssége annak, hogy megfékezzék a populista, rasszista és soviniszta gondolatok terjedését..
Egy antifasiszta úgy gondolja, hogy magyarországnak az az érdeke, hogy politikusai ne az éppen aktuális "trend" szerint politizáljanak hanem az ország hosszútávú érdekeinek figyelembevételével. Populizmusból nálunk már sajnos mindkét nagy párt tartott bemutatót és újabban a Jobbik is kìsérletezik vele…
Továbbá az antifasiszták szerint magyarországnak az az érdeke, hogy lakói egymást segìtve épìtsék azt és nem az, hogy egymás ellen küzdjenek mert neadj' Isten valakinek más a vallása vagy a nemzetisége... Ott ahol a polgárok nem tudnak szótérteni egymással nem lehet sem gazdasági sem tátsadalmi haladást elérni.
Végül, magyarországnak az az érdeke, hogy békében éljen a szomszédaival és nem az, hogy mindenkivel konfliktusba keveredjen a vélt vagy valós történelmi sérelmek miatt.
Ezek után láthatjuk, hogy az antifasizmus a felelõs kormányzás, a társadalmi béke és a népek békés együttélése mellett van. Mi ez ha nem a legtisztább HAZAFISÁG?

"Mi tisztelgünk hazánk zászlajának és nem rongyként lóbáljuk miközben közintézményt gyújtunk fel!"

Túl a Szégyen napján


2009 február 14-én újra budapesten adott egymásnak randevút európa mocska. A magukat felsõbbrendûnek kinevezõ, szûlkátókörû, fajgyûlölõ, pszichotikus retardáltak ismét igyekeztek elõdeik bûneit tisztáta mosni.
Próbálják mindenkivel elhitetni, hogy anno ’45-ben egy magasztos célért, a kommunizmus megállìtása miatt rombolták porig fõvárosunkat. Ez nem ìgy van! Ezek a derék ifjak elfelejtik azt a tényt, hogy elõször mi mentünk a komcsik országába és azok minket hazáig üldözve jutottak Budapest alá. Elfelejtik, hogy az a háború a németek “liebestraum”-jáért kezdõdott és nem a kommunizmus ellen… Elfelejtik, hogy ’39-ben a németek is a szovjetek szövetségesei voltak és együtt rohanták le lengyelországot. – ami tuti, hogy nem volt kommunista. –, ezzel elindìtva a második világháborút.
Arról miért nem emlékeznek meg ezek a derék ifjak, hogy, hiábavaló volt Angelo Rotta pápai nuncius és számos magyar fôpap kérelme a német és magyar parancsnokságokhoz, hogy Budapestet nyilvánítsák nyílt városnak? Kellett a szovjet haderô egy részét lekötô, a nyugati csapatokat részben, ideig-óráig tehermentesítô csatatér, amely Hitler és Szálasi uralmát meghosszabbítsa, még a város feláldozása árán is?
Vagy miért nem inkább a Don-kanyarban emberi pajzsként használt kétszázezer magyar honvédrõl emlékeznek meg? Gondolom azért mert ott a német “kamerádok” nem viselkedtek kimondottan bajtársként amikor sorsukra hagyták katonáinkat…
Azt miért nem ünneplik, hogy “ungarische swein”-nak meg “ungarische zigeuner”-nek nevezték honvédeinket? Vagy esetleg azt, hogy miért aggattak ki “Nur für Deutsche” táblákat mindenfelé a hol más nemzetiségü katonák is voltak? Nesze neked német-magyar fegyverbarátság…
Arról miért nem emlékeznek meg, hogy akár ki is maradhattunk volna abból a háborúból amirõl már az elején tudni lehetett, hogy nem lehet megnyerni? Bizony, a németek nem számoltak a magyar részvétellel és itthon is voltak akik elõre figyelmeztették a kormányzót…
Szóval mit is ünnepeltek igazából 2009 Február 14-én?
Azt, hogy a fanatizmus és szolgalelkûség erõsebbek voltak mint a realitásérzék. Azt, hogy a politikusok ambiciója rombadöntötte az országot. Azt, hogy végsõ soron magunknak is köszönhetjük az ötven év kommunista rezsimet.
Nyugodjanak békében az ostrom áldozatai, legyenek, magyarok, németek, szovjetek, romámok, katonák vagy civilek! Isten adja, hogy a nácik ne használhassák emléküket a saját céljaikra!
Ui:
A Hunhìr által is NS-nek nevezett rendezvényen jelen volt a Dósa-féle Magyar Gárda valamint a HVIM-es Toroczzkai és Zagyva is. Érdemes megjegyezni, hogy kik közösködnek nyilvánosan a nácikkal! A történelem már megnutatta, hogy mire lehet számìtani ezektõl…
AFAnatic


Partizaninfo - Stand by

Közlemény

Mivel a Partizaninfo csak egy jogos reakció a rombolásra, embertelenségre uszító szélsőséges csürhe tevékenységére, így - mint az utóbbi időben látható is volt - a szélsőjobboldali csürhe téli pihenőjének idején, randalírozó akciók híján a Partizaninfo is takaréklángon üzemel.
Mint láthatjuk a máskor oly sürgősnek és halaszthatatlannak nevezett „nemzetmentés” és a „cionbolsevik elnyomás azonnali megdöntése” időnként mégsem annyira sürgős.
Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az „önfeleláldozó hősök” a nyári szünidő idején és télvíz idején inkább csak a kuruc.info előtt üldögélve álmodoznak hazánk felgyújtásáról, így a Partizaninfo ez időben szintén stand by állapotba kerül és ezen nyugalmi állapotban inkább csak a még azonosítatlan szélsőjobboldali bűnözők kilétének azonosítását végzi.
Természetesen továbbra is várjuk az információkat, leveleket elérhetőségünkön.

Partizaninfo
.
Újratöltve
.
Újra a Fideszben a fröcsögő és antiszemita megnyilatkozásaiért kirúgott Cs. Kovács Gabriella

Mindnyájan emlékezünk Leányfalú „kurvaországi fattyak”-at emlegető, zsidózó önkormányzati képviselőnőjére, Cs._Kovács_Gabriellára, aki Csonttollú nicknévvel, több megbotránkoztató írást tett közzé különböző fórumokon.
A „Csonttollú” nicknévvel, elsősorban a Gondola.hu oldalon található „A_mi_rendőreink” című fórumra írt fröcsögésekre akkor figyelt fel a hazai internetvilág, amikor a Partizaninfo hírt_adott_arról, hogy egyik olvasója regisztrálva magát a Gondola.hu-n nyilvánosan beazonosította Csonttollút, aki első meglepetésében nem is tagadta kilétét.

„…Ugyan fogalmam sincs, honnan azonosított, de végülis mindegy. A fényképemet mindenesetre az iwiw-ről szedte.Valószínűleg személyes ellenségem lehet, (...), vagy rájött az adataimra (?), és hiszteroballib-módra patkánykodott. Ha megtalálom, beperelem - keresem. (Ha sikerül, fel is pofozom)…” –írta akkor a fentebb linkelt topik 135. számú hozzászólásában, melyet azóta a Gondola.hu – vélhetően nem véletlenül, hanem Cs. kovács követelésére - egyszerűen törölt. Így most a 134-es számú hozzászólást szép csöndben a 136-os követi… 135.-ös komment nincs…
Miután a Partizaninfo akkor lehozta Csonttollú viselt dolgait, több hírportál és nyomtatott sajtóorgánum is beszámolt az írásait ekkor már csak részben vállaló politikus vélt kilétéről, és egy a Jobbik.net nevű szélsőséges oldalon szintén Csonttollú névvel fémjelzett, Zsanett ügyben tett kijelentésről, amelynek stílusa, jelzői teljesen megegyeznek a Gondola.hu-n szintén Csonttollú névvel írtakkal.

„Várható volt, hogy ez lesz. A zsidó Kurvaországiak mindent megtesznek, hogy kimossák végrehajtó hóhér fattyaikat. Nem volt elég a magyarok gyilkolászása szeptemberben, októberben, most már az erőszakra is bíztatják őket. Eljön még a mi időnk! Mi fogunk ítélkezni felettük. Keserves lesz számukra. Én kész vagyok elpusztítani őket. Isten kegyelmezzen nekik!”

Az ügy kirobbanását követően, miután az interneten megjelent cikkek linkjeit végignézve egyértelművé vált, hogy aGondola.hu-n szereplő Csonttollú név Cs. Kovács Gabriellát jelöli, a politikust kirúgták a Fideszből, amely meglehetősen szimpatikus lépés volt az amúgy a Jobbikkal szívesen kokettáló párttól. Erről a Hírszerző részletesen beszámolt idézetekkel teletűzdelt cikkében, melyet érdemes megtekinteni.
A forróvérű véleménymondó azonban nem hagyta annyiban a dolgot és miután a Gondola.hu törölte az ominózus kijelentéseket, feljelentette a Hírszerző két munkatársát rágalmazás miatt.
Mivel a Btk. 182. §-a szerint a becsületet csorbító híresztelésben foglaltak igaz valója csak akkor mentesíti a híresztelőt, ha a híresztelést közérdek indokolja, így a bíróság 2008. nyarán úgy döntött, hogy annak ellenére, hogy a feljelentő beismerte, hogy ő írt Csontollú néven a Gondola.hu-n, bűnösnek mondta ki a két szerkesztőt, amiért azok nagy nyilvánosság előtt bemutatták a Csonttollú néven írt megdöbbentő kijelentéseket és utaltak arra, hogy egyes internetes információk szerint a nicknév mögött Leányfalú Fideszes képviselője áll.
Az erről szóló közlemény szerint Cs. Kovács bizonyította, hogy semmi köze a kijelentésekhez, azonban ez egyáltalán nem valós, ugyanis a Gondola.hu-n, Csonttollú néven írtak mindegyike Cs. Kovácstól származik, amelyet az ügy kirobbanásakor el is ismert. A Hírszerzőnek azonban azt nem sikerült bizonyítani, hogy a Jobbik.net-en illetve más oldalokon szereplő Csontollú is azonos a politikusnővel. (Valóban, ez a Csonttollú, olyan gyakori név. Az ember lépten nyomon belefut…) Mindenesetre, mivel a Hírszerző ezen internetes megnyilvánulásokat is a Politikusnőnek tulajdonította, a bíróság elmarasztalta a neves hírportált. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez nem jelenti azt, hogy a Gondola.hu–ra írt zsidózó, fattyazó kijelentések nem a képviselőtől származnak.
A Fidesz ezt követően mindenesetre, úgy értelmezve a bírósági döntést, hogy Cs. Kovács tisztázta magát, néhány hónapra rá, szép csendben visszavette tagjai közé a politikusnőt, aki bár kicsit erősen fogalmazó személyiség, de mégiscsak az övék.

Olvasói publicisztika

.
Csőcselék-klónok Görögországban
.
A magyar csőcselék klónjai Görögországban élik ki magukat
.
Randalírozó csürhének nevezik a magyar "huligáninfók" görög bajtársaikat

A Görögországban hetek óta kirobbant huligánzavargásokat figyelemmel kísérő magyar nyilas orgánumok és egyéb, máskor a molotov-koktél dobálókat mosdató egyéb oldalak végre nevükön nevezik a dolgokat, amikor görög társaikat randalírozóknak, csürhének, csőcseléknek nevezik. Természetesen minden esetben hozzáteszik a szélsőbalos jelzőt is, amely a nyugati globális tőke érdeke.
A történelmi tájékozottságban első helyen álló magyar szabadságharcosokon kívül természetesen mindenki tudja, hogy az ACAB jelszavakat skandáló huligán csürhe tagjai egyformák és céljuk is azonos: balhé, gyújtogatás, fosztogatás, dobálózás, olcsón mártírrá válás…
Vagy van valaki, aki elhiszi, azt amit a magyar fasiszták állítanak, vagyis, hogy Magyarországon minden romboló, gyújtogató, eltakart arcú huligán csupán a haza építésén fáradozó, tudatos ifjú, aki görög klónjaitól bármiben is különbözik?
Valóban hihető az, hogy, ha a görög ACAB huligánok itt élnének, akkor ők elhatárolódnának a sávos zászlós csürhétől és fordítva? Valóban elhiszi akárki is, hogy ha bármelyik ismert randalírozó szégyenfoltunk a történelme okán inkább náciellenes Görögországban élne, akkor nem ugyanúgy gyújtogatna, rongálna, törne-zúzna, fosztogatna, mint itthon szokta tenni nemzeti ünnepeinken?
A huligán az huligán marad, akárhol is fejti ki káros tevékenységét.
All Hulligans Are Bastards!

Vádemelés az egyik fő kurucinfós ellen

A hungarista oldal most Tomcat-et okolja - tévesen

Még saját kudarcát is gyűlölet szítására és bugyuta olvasói dezinformálására használja a Kuruc.info nevű, a Partizaninfo által már 2007. év elején felfedett bűnözők által szerkesztett kalózoldal.
Miután a magyar emberek körében gyűlölt hungarista kalózoldal 2006.-ban az addigi minden etikai normát megszegve közzétette az MTV székháznál randalírozó huligán bűnözőket előzetesbe helyező bírók és ügyészek adatait, nem sokkal később az oldal főszerkesztőjének II. kerületi lakásában házkutatást_tartott_a_rendőrség és a kábítószeres és
pedofil_ügyeiről_is_elhíresült férfi ellen személyes adatokkal való visszaélés miatt büntetőeljárást rendelt el.
Az eljárás 2008. decemberében érett meg a vádemelésre, ami azt jelenti, hogy ha minden jól megy, akkor két-három éven belül bíróság elé állítják a szemüveges bűnözőt. A vélhetően rettenetesen súlyos pénzbüntetéssel (kb. 50 000 Ft.) lezáruló elsőfokú ítéletet követően aztán már csak másfél-két évet kell várni a másodfokú bíróság törvényszerű enyhítéséig, feltéve, ha a vádlott addig nem esik valamiféle váratlan baleset áldozatává…
Na, de ne menjünk ennyire előre az időben! Jelenleg érdekesebb foglalkozni a jelennel. A vádemelést követően ugyanis a gyanúsított és bűntársai azonnal bűnbakok keresésébe kezdtek.
Elsőnek aktuális ellenségüket, az utóbbi időben gyógyulófélben lévő (kilengései után egyre inkább magához és jó útra térő) Tomcat nevű bloggert okolják a vádemelésért, aki józanabb pillanatában elismerte, hogy a kuruc.info nevű szennyoldalt valóban azon személyek üzemeltetik, akiket a Partizaninfo és a Kurucwanted már korábban beazonosított.
Természetesen a kuruc.info műveletlen szerkesztőin és manipulált olvasótáborán kívül mindenki tudja, hogy a büntetőeljárásban a vádemelést minden esetben nyomozás előzi meg, amely jelen esetben már 2006. őszén beindult az ilyen-olyan ügyei miatt korábban már a hatóság látókörébe került neonáci főszerkesztő ellen. Tomcat-nek tehát az égvilágon semmi köze nincs a 2008-as vádemeléshez, bár mindenképpen pozitívan értékelendő, hogy miután rájött, miféle gazemberekkel tartott eddig kapcsolatot, blogjában ő is megnevezte a gyűlölködő bűnportál három fő üzemeltetőjét.
A vádemelés és Tomcat közti nem létező párhuzam persze egy cseppet sem érdekli a most a valóban hazafiak esetleges bosszújától rettegő kuruc.infó főszerkesztőt és társait, akik az ügyben írt cikkükben egyre inkább külföldi szerkesztőkre kívánják kenni a kuruc.info mocskát. Hiába.
A személyes adatokkal visszaélő torzult lelkű neonáci tárgyalásának időpontjáról időben tájékoztatást adunk.
A kuruc.info begőzölt uszítói a Partizaninfo-t sem hagyják ki a vádaskodásból, persze gondosan elhallgatva azt, hogy a kurucwanted oldalon a mai napig megtekinthetőek fényképeik és adataik. Egyik fennkölten fogalmazó bűntársuk így ír erről:

Egy csekély olvasottságú, úgynevezett antifasiszta (értsd: zsidókomcsi), nácivadász blogoldal nemrég már másodszor próbálta kihasználni a kialakult zavaros helyzetet, és azt, hogy a spicliskedést mindenki zsigerből utasítja el. Nos, ez az amatőr blogszerűség azt állította, hogy különféle nemzeti oldalon szereplő személyek adatait (pl.: GKI) küldtük el mi az "antifasisztáknak" közzétételre, személyes bosszúból.

Eddig az idézet. Természetesen a monogrammal a Hunhír nevű internetes oldal - Budaházyékkal és a kuruc.info által képviselt szellemmel szembehelyezkedő - szerkesztőire céloztak, akiknek személyes adatait, köztük budapesti belvárosi lakcímüket és telefonszámukat is elküldték a Partizaninfo-nak. Leleplezésükről: itt.

A kurucinfo "kultúrált" szerkesztője így próbálja a radikális körökben is ismert tényeket cáfolni, a bizonyítványt magyarázni:

"Szerencsétlenek (a Partizaninfo-ról van szó) annyira gyökerek, hogy még a hihetőbb történet kedvéért is képtelenek voltak egy Photoshoppal készített, látszólag kuruc.infós domaincímről származó spicliskedő levél képét (printscreen) közzétenni... Pedig azzal talán több embert be lehetett volna etetni."

Az ilyen hamisítások nem a Partizaninfo módszerei közé tartoznak. Természetesen valóban semmiből nem állt volna printscreen-el kilopni és bemásolni az oldalra a szerk@kuruc.info címről érkezett levelet a tartalommal, azonban mivel az ilyen képek manipulálását bárki könnyedén elvégezheti, bármilyen e-mailt lehet ilyen formán hamisítani (nem kell hozzá Photoshop, elég egy sima Paint is), így azok hitelessége minden értelmes ember előtt meglehetősen kétséges. Természetesen a kuruc.info főleg 16 éves, pelyhedző szakállú középiskolás olvasói körében egy-egy ilyen kép nagy sikert szokott aratni, de mivel a Partizanifo írásai nem ezen köröknek szólnak, így az ilyen felesleges mű-bizonyítékok másolgatásától eltekintünk. Printscreen nélkül is ismeri szinte a teljes radikális jobboldal értelmesebb rétege a kuruc.info személyeskedő, sajátjait is eláruló módszereit. Lásd: Kovács Géza elárulásának kísérlete, amihez elvi okokból annak ellenére nem asszisztáltunk, hogy a MÖM elnök talán rászolgált volna. Erről a tényről minden radikális jobboldali is személyes tudomással bír.

Végül a kuruc.info gyáva tagadója így próbál érvelni:

"Ha egy antimagyart akarunk feltálalni, megtesszük hírportálunkon, ahogy eddig is."
Kivéve, ha az aktuális személyes összezördülés miatt teljesen egyértelmű lenne a „feltálalás” valódi oka és esetleg az illető, az úgymond radikális nemzeti oldalon nagyobb népszerűséggel is bír, mint a kuruc.info szégyenoldal néhány hülye szerkesztője…
Ami pedig a Partizaninfo „csekély” olvasottságát illeti:
A felfedett szélsőségesek oldalon szereplő bármely személyre való rákeresésre a Google kereső (amely a leglátogatottabb oldalakat helyezi előre a listán) általában azonnal az első helyre dobja ki az illetőről szóló cikket. Talán nem véletlenül…
Végül, kár letagadni azt a tényt, hogy a legismertebb és leginkább olvasott antifasiszta internetes oldal-együttes a Partizaninfo. Szinte nem létezik olyan szélsőjobboldali bűnöző sem, aki ne ismerné, függetlenül attól, hogy a liberális sajtó is mindent megtesz azért, hogy lehetőleg ne említse meg ezt az egyetlen, a randalírozó csürhe ellen hatásosan fellépő internetes szolgáltatást.
.
Csőcselék-verésért letöltendő bűntetés
.
"Jogállamban mindenki egyformán felel" – mondta a bíró

Ezért huligánnak felfüggesztett, a huligánt verő rendőrnek letöltendő jár...

"jogállamban mindenki egyformán felel" – mondta ki a bíró 2008. novemberében megtartott másodfokú tárgyaláson, majd börtönbe küldte a rendőrt. Jogállamunkban azonban egyetlen rendőrre támadó, súlyos sérülést okozó agresszív huligánt sem ítéltek letöltendőre azóta sem.
Egy Török Imre nevű „csak arra jártam” típusú ártatlan elfogás utáni bántalmazása miatt mondta ki jogerős ítéletét a Főváros Ítélőtábla. Török Imrét 2006. szeptember 20.-án emelték ki a magyar rendőrök az Oktogon közelében egy kődobáló bűnözői csoportból. A bírósági tárgyaláson elmondta, a rendőrök akkor azért verték meg, hogy leróják rajta azt, hogy 48 órája folyamatosan szolgálatban vannak a kődobálók miatt és, hogy revansot vegyenek az MTV székháznál –azóta is büntetlenül maradt (!!!!) – több mint 160 rendőr sérülését okozó rendőrverésért.
A csoportosan, felfegyverkezve rendőrre támadó, molotov-koktélokat dobáló huligánokat rendszerint csak ejnye-bejnyéző Fővárosi Bíróság ismét kimutatta foga fehérjét. Míg a rendszeresen bajkeverő, közismerten a zavargásokat irányító Budaházyékkal szemben maximum 30 nap közmunkára futja, a rendőrökre üveggel, szöges léccel, molotov koktéllal támadóhuligán bűnözők esetében maximum felfüggesztett büntetés, addig egy a zavargások leverésében résztvevő, a 48 órás szolgálatban idegileg kimerült rendőrt, annak túlkapása esetén börtönbe küldi.
Természetesen ez önmagában nem okozna semmiféle felháborodást, amennyiben a törvény szigorú keze valóban egyformán, minden felderített elkövetőre, bíróság elé állított vádlottra egységesen sújtana le. Ám a tények azt mutatják: a rendőrsorfallal szemben álló őrjöngő, gyújtogató, TV székházat ostromló bűnöző hordát semmiféle kézzel fogható büntetés nem fenyegeti. A bíróság sugallata az elmúlt két évben hozott ítéletek tömkelegét vizsgálva egyértelmű: "gyújtogass, randalírozz, dobálj macskakővel, borogass autókat, törj be kirakatokat, rugdoss rendőröket, vágd fejbe őket sörösüveggel, szöges léccel, nem esik bántódásod, ám ha a csőcselék ellen lépsz fel, húzd meg magad, mert bebizonyítjuk, hogy a törvény keze nem ismer pardont.".
Remélhetőleg a szerencsétlenül járt rendőr zászlós és kollégái, ismerősei is olvassák a Partizaninfo-t és ha eddig esetleg nem, innentől sok hasznos információval szolgálnak nekünk azokról, akik miatt megváltozott az életük és akik továbbra is szabadlábon randalírozhatnak nemzeti ünnepeinken, meg amikor csak úgy tartja kedvük.

Ők továbbra is szabadlábon vannak

ahogy ezek a békés járókelők is
Ő is él, mint hal a vízben

Ők sem kaptak semmit!
Nekik is csak ejnye-bejnye járt

Dübörög az igazságszolgáltatás!

Hat év aktatologatás után 30 nap közmunka a 2002-es hídfoglalás miatt Budaházynak
Most aztán jól odavertek: csak úgy porzik a fasiszták feneke

Nehéz szülés árán, hat év után végre kiizzadta magából a Fővárosi Bíróság azt a jogerős ítéletét, amelyben bűnösnek mondja ki és elrettentésképpen 30 nap közmunkára ítéli Budaházy Györgyöt a 2002.-ben általa és öt bűntársa által elkövetett közérdekű üzem megzavarása bűntettének kísérlete miatt.
Bár a hatályos büntető törvénykönyv szerint – amiből állítólag a bíróságok is dolgoznak – Budaházyéknak akár nyolc év szabadságvesztés is kijárna, nincs semmi meglepő a hat év után hozott kabaréba illő ítéletben.
A bíróság szerint a cselekmény egyébként is csak kísérleti szakban maradt, mivel a BKV-t jelentő közérdekű üzem jelentős mértékben nem zavarodott meg – ami egyébként kizárólag az akkor még kevésbé megrendszabályozott rendőrség fellépésének köszönhető.
Bár a Btk. egyértelműen kimondja, hogy a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni, ez az apróság nem zavarta az igazság magasszintű szolgáltatásában oly sokszor bizonyított Fővárosi Bíróságot, hogy a 30 napos vicc-ítélettel avassa mártírrá a jóléttől időközben tokát eresztő, millióin üldögélő diósdi betyár-vállalkozót.
Megtekintve a hatályos büntető törvénykönyv ide vonatkozó részeit, túl sok mindent nem szükséges hozzáfűzni bíróságunk és ügyészi szervezetünk szélsőséges felforgatókkal szembeni európai szinten talán egyedülálló „fellépéséhez”.
Büntetőtörvénykönyv:

Btk. 260. § (1) Aki közérdekű üzem működését berendezésének, vezetékének megrongálásával, vagy más módon jelentős mértékben megzavarja, bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el.
(4) E § alkalmazásában közérdekű üzem a (…), közforgalú tömegközlekedési üzem (…).
Btk. 16. § Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.
17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni
.
Leleplező Videó

A 64 Vármegye uszító propagandafilmjében náci vérengzéseket hazudnak magyarok elleni szerb attacknak

Az eredeti felvételek önmagukért beszélnek

A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom néven szerveződött háborús uszító bűnözői kör egyik, a történelmet csak alig ismerő, így könnyen megtéveszthető célközönségnek szánt propagandafilmjében az 1:10 perctől látható kivégzések képsorainál az alábbi hazug felirat jelenik meg: „Szerb kommunisták 50.000 magyart mészárolnak le a Délvidéken”. A képen eközben egy világos ballonkabátos, fekete szakállas férfi akasztása látható, valamint egy téglafal előtt heverő agyonlőtt civilek holttestei.
Ezek a bevágott jelenetek valójában a német megszálló hadsereg szerbiában, a lakosság ellen végrehajtott rémtetteit mutatják.

Jól kivehető a téglafalnál agyonlőtt civilek gyilkosainak wehrmacht egyenruhája, rohamsisakja, a német haderőnél akkoriban rendszeresített Mauser M98 típusú puskája, valamint a világos ballonkabátos, szakállas férfit és társait német felügyelet mellett felakasztó bordó mellényt viselő civil ruhás hóhér - a nácik körében ekkor oly divatos - Hitler-bajusza. Toroczkaiék hazug propagandafilmjében ugyanazokat a földön fekvő szerb holttesteket mutogatják „lemészárolt magyarként”, amelyek az alábbi filmen, a náci vérengzés közben és után láthatóak.
Az eredeti felvétel megtekinthető itt, a 00.10 másodperctől a 01:20 másodpercig:

A HVIM propagandafilmje egyebek mellett rengeteg hazugságot, csúsztatást tartalmaz. Többek között elhallgatja a nyilas terror időszakát, a magyar honvédség hadüzenet nélküli agresszióját Jugoszlávia és a Szu ellen. Csak a következményről beszél, amit „kommunista megszállás”-ként említ.…
A magyar rendőrök elleni mindmáig büntetlen csőcselék agressziót dicsőséges szabadságharcként mutató képsorok önmagukért beszélnek, ám felmerül a kérdés: ha a HVIM pártkatonái ekkora hősök, miért van az, hogy minden egyes utcai zavargás után hónapokig/évekig visítanak, szűkölnek és rendőrterrort emlegetnek?
.
Közlemény

A Partizaninfo a 2008.11.01 DAC-Sloven mérkőzésen történt szlovák rendőri intézkedést elítéli, és együttérzését fejezi ki azon magyar és magyar anyanyelvű szlovák állampolgárokkal, akiket a szlovák rendőrök az eddigi felvételek tanulsága szerint minden komolyabb előzmény nélkül, az adott időpontban ártatlanul megvertek.
Tesszük mindazon véleményük ellenére, hogy elítéljük a futball huliganizmust, valamint a radikális jobboldal randalírozását, és provokációit, történjen bármelyik országban, és bármelyen nemzet ellen is.
A Partizaninfo mindezek mellett mélységesen elítéli a magyar szélsőjobboldali huligánok szlovák nagykövetség előtt végrehajtott zászlóégetését is. Reméljük, hogy a szlovák nép nem azonosítja a magyar nemzetet ezzel a néhány félrészeg háborús uszítóval!
.
Tomcat Vs Toroczkai

Úgy tűnik, Tomcat gyógyulófélben van


Paradigmát vált Tomcat? Vagy csak kezd kigyógyulni az őt megfertőző fasiszta ideológia betegségéből?
A jövő eldönti. Mindenesetre érdemes beletekinteni Tomcat Toroczkainak írt nyílt levelébe:

Toroczkai, Toroczkai, neked se kell külön tanfolyamot végezned médiamanipulációból. Kritikát kaptál, nem bírod elviselni, pedig egy népvezér legfontosabb erénye a szerénység. Napok óta mással sem foglalkozol, mint ellenem uszítod az olvasóidat, s közben a feddhetetlenség erkölcsi piedesztálján tetszelegsz. Csúsztatásaidnak hála máris arról beszélnek egyes jóképességűek, hogy ők tulajdonképpen mindig is utáltak engem, meg hogy az én szememben sunyiság, bezzeg a te szemedben hazafias fény csillan, hát hogyne. De odáig már tényleg nem mászom le, hogy az általad megvezetett egységsugarúak kommentárjait elemezgessem. Manipulálod őket, pontosan úgy, ahogy az általad oly megvetett zsidó média teszi. Suttogsz a fülükbe, hogy azt higgyék, maguk fedezik fel az oly régóta várt "provokátort", akit előre megígértél, aki "megpróbálja majd megosztani a nemzeti oldalt." Miféle nemzeti oldalt, nemzetvezető úr? Lassan egy jobb Kárpátia-koncert közönségére szűkül ez a fogalom. Egy csonka nemzettöredékhez beszélsz, de ez nem 1920-ban lett csonka, hanem 2006-ban. Mert hol vannak körülötted az értelmiségiek? Hol vannak a tollforgatók? Hol vannak művészek, szakemberek, politikusok? Oltogatod a romantikus tizenéveseket, az elkeseredett huszonéveseket, vezeted őket jobbra-balra, s ők észre sem veszik, mit csinálsz. Én észreveszem, és ez fáj neked.
Én nevezem "gúnyosan" csillogó szemű harcosoknak a csillogó szemű harcosokat? Nem, ezek Budaházy György szavai. Őt hívd - röhej! - párbajra, ha nem tetszik ez a jelző. Nálad ez a tempó, hogy "gyere és verekedjünk, hozd az embereidet?" Igen, ez. Gratulálok. De hát, akit az istenek szeretnek... No de nem is igazán nekem szólt ez a felhívásod, hanem magadat véded saját csapatod előtt. Mondom, manipulációból jeles. Hiszen neked kell maradnod a feddhetetlen vezérnek, aki megvédi igazát és becsületes párbajban legyőzi a közéjük férkőzött veszedelmet. És akkor majd igazad lesz, és repülhetnek tovább a Molotov-koktélok. Hová? Hát, mikor hová. A következő nemzeti ünnepen majd eldöntöd. Vagy ha a "provokátor" nem áll ki veled, akkor lehet örülni, hogy "gyáva". Minden csak kommunikáció kérdése.
Kedves Toroczkai László, kihívásodat köszönettel elhárítom, mert amíg szellemi párbajban alulmaradsz, nem látom értelmét, hogy bármi más módon foglalkozzam veled. Vagy akkor hívd párbajra azt a néhány ezer embert, aki egyetért azzal, hogy nagyon gáz, amit mostanság "forradalom" címszó alatt művelsz Budapest utcáin. Figyelj, okoska: NEM VAGYOK AZ ELLENSÉGED. Annak vagyok ellenzője, amit csinálsz, csináltok. Puszta manipuláció, amikor ezt úgy próbálod beállítani, mintha egy idegen provokátor lennék, aki csak azért furakodott be, hogy megosszon és "pocskondiázzon" titeket. Nevetséges az a folyton hajtogatott állításod, hogy csak most vetted észre mindazt, amit évek óta csinálok, most ért volna földet az ejtőernyős papírtantusz, hogy de hiszen ez itt pocskondiázott minket 2005-ben, öljük meg. Láttad a Hannibál tanár úr című filmet? Kötelezően le kellene vetíteni neked és harcosaidak minden tüntetésen.Vezér úr, egyre többen mondják - na, nem körülötted - hogy ideje lenne érdemeid elismerése mellett nyugdíjba vonulnod, Budaházyval együtt. Mert vannak érdemeid, ez kétségtelen - és valóban, a Magyar Sziget vagy a Remény Háza ilyen - de mindez nem menti hibáidat, és ha azokkal nem tudsz szembenézni, az bizony rosszabb, mint maga a hiba. Ezen pedig semmiféle mennyiségű párbajozás nem fog segíteni.”

Tomcat meglehetősen korrekt levelét a nyilas háborús uszító korábbi nyílt levele előzte meg, melyből szintén érdemes egyes részleteket áttanulmányozni:

„Kifejezetten méltatlan egy nemzeti, netán egy jobboldali közszereplőhöz például az Árpád-pöttyös zászló, amivel Tomcat flangált a fővárosban tavaly március 15-én. Egy hazafi sohasem csinál viccet ősi, szakrális jelképeinkből, még ha az ellenség pukkasztása is a cél. Ahogy egy közénk való sohasem menne bohócruhában a Becsület Napjának rendezvényére, mert ezzel a Budapestet a vörös hordától védő hősök emlékét gyalázta meg, de műpénisszel se mennénk sohasem Szálasi Ferenc - az utolsó olyan vezetőnk, aki a Szent Koronára esküdött fel –
(Kibújt a szög a zsákból, Lacika… - a szerk.) kivégzésének napján a megemlékezők közé, még akkor sem, ha esetleg mi is úgy gondolnánk, hogy Bácsfi Diána a skizofrénia jeleit mutatja. De semmi szín alatt sem rendezhetne kötélhúzással egybekötött vurstlit a kommunizmus szellemi és jogi örököseivel egy hazafi éppen október 23-án. Nem kézfogás, önfeledt játszadozás jár a mi részünkről nemzetünk legsötétebb ellenségeinek, hanem pofán verés (ahogy például július 5-én sikerült Orosz Józsefnek és más buzeránsoknak adni egy pár nyaklevest), s a kötéllel sem hancúroznunk kell velük, pusztán azért, mert egyelőre nem tudjuk őket fellógatni egy fára. (Te elmebeteg! Diliházban lenne a helyed! – a szerk.)
(…) Tomcat persze nem gyakorolt önkritikát, töretlenül hisz a pártpolitikában, a Zöld Párt sikerében, s inkább ismét belénk rúgott egyet az október 23-i vonulásunk miatt. Pedig mi is történt valójában? A nemzeti ellenállás fényes győzelmet aratott. (Hahahaha! Lehajtott fejjel kullogtatok haza, meg Morvaihoz sírni, te szerencsétlen pszichopata! – a szerk.) Méghozzá erkölcsit.
(…) Mindenki, még a Jobbik és a HVIM gyűlésére érkezett neves külföldi nemzeti politikusok is láthatták, miként vegzálja, terrorizálja a hatalom a magyarokat.
(Úgy látszik még sok-sok dunaszerdahelyihez hasonló rendőri intézkedésre van szükségetek, hogy megtanuljátok mit jelent ez a szó: vegzálás, terror… - a szerk.) A megfélemlítés azonban nem jött össze, hiszen a hazafiak nem rémültek meg, s nem maradtak otthon. (Nem maradtak otthon, mert előre nem tudták, mekkorát fognak bukni. Este tízkor már síri csend volt. Ennyit a hőseidről, te zselézett hajú elmebeteg! – a szerk.) Sőt, a mi megmozdulásunk résztvevői elegánsan, ezúttal erőszak nélkül kitörtek a ketrecekből, s bevonultunk Budapest szívébe. Jó pár kilométert tettünk meg, nem számoltam, de 4-5-öt biztosan. (Hát igen! Végigtekintve a púpos, görnyedt hátú, nyomorék, kampóskezű harcosaid többségén, valóban komoly teljesítmény tőlük legyalogolni ekkora távot… - a szerk.)
Ezután a neoÁVH új taktikájának következtében az összecsapást ezúttal - ha csak egy mód van rá alapon - elkerülő csapatunkat közrefogták és beszorították a Markó utca első részére. (Nocsak! El akartátok kerülni az összecsapást? Miféle meggyalázása ez 56 eszmeiségének? Nem szégyellitek magatokat? - a szerk.) Ezt követően, mivel a karhatalom egyenként elengedte az embereket, úgy döntöttünk, hogy nem harcolunk a túlerővel. (Pedig hősiesebb lett volna. Hiszen ti sosem adjátok fel. Vagy mégis? – a szerk.) Miután egy, a mai törvényeknek is megfelelő bejelentett demonstrációt tartottunk a Teve utcánál, vérlázító pofátlanság volt a hatalom részéről, hogy egy ketrecbe zárt minket, ahová csak egyenként, motozás után, lekamerázva lehetett csak bejutni. (Pofátlanság a te életed. Az, hogy még levegőt veszel. Egyébként meg mindenkit a megfelelő helyre! – a szerk.)
(…) Ezek után mégis mi lett volna az erkölcsi kötelességünk és a győzelem? A karámban bégetni? (Nem! Hanem, ha hősies csapataitok Árpád apánk bátorító tekintetétől vezérelve egyetlen csapással eltörölte volna a gaz cionista neoÁVO túlerőben lévő hitvány seregeit… A haverod, Budaházy 2008. március 15.-i szavai szerint ugyanis még 4000 rendőr sem állíthatja meg Hunnia hős vitézeit… Ennyit érnek az ő szavai is…- a szerk.)
Hatalmas siker, hogy végre fegyelmezett és bátor sereg jött utánunk. (Kb. 89 pattanásos tini. – a szerk.) Egyetlenegy kuka sem sérült meg fölöslegesen, s egyetlen visszapillantó tükör sem lett megrongálva, ahogyan a Markó utcában sem lett semmi baja a mentőautóknak. (Köszönhető annak, hogy a rendőrség végre megfogadta a nyugati rendőri szervek tanácsait, hogyan is kell kezelni a csürhét, azaz titeket. – a szerk.) A média megint ordenáré módon hazudozott össze-vissza. (Köztük a Kuruc.info, amelyik rendőrök által megrongált mentőautókról hazudozott. – a szerk.)
(…) Egyébként mi rossz is van abban, ha a hazafiaknál önvédelmi fegyverek, Molotov-koktélok - vagy, mint a letartóztatott olimpikon, a kiváló hazafi Tölgyesi Krisztán autójában lévő gyújtóbombák - vannak? (Semmi, ha azokat a te házadra, a te családodra dobálják. –a szerk.)
A győzelmet pedig csak nemzeti ellenállással lehet kivívni, amely nem lehet kizárólag békés természetű. Ne feledjük, hogy Gandhi nem a Kárpát-medencében ért el sikereket, ebben a térségben ugyanis mindig csak vitézséggel, harci erényekkel és ehhez párosuló furfanggal tudtuk megvédeni a hazánkat. (Igen! Láttuk! Sem a törökök nem voltak itt 150 évig, sem a Habsburgok 500 évig, sem a németek 1 évig, sem a szovjetek 50 évig! Ennyit erről! – a szerk.)
(…) Mi magyarok vagyunk, s őseink hagyományaihoz híven harcolunk. E tradíciók alapján pedig pontosan azt kell tennünk, amit teszünk. (Kukákat gyújtogatni, padokat törni, autókat borogatni, üvöltve zsidózni, egyszerűen senkik vagytok hej hej-ezni, majd hanyatt-homlok Morvaihoz menekülni egy kis buksi simiért. – a szerk.)
Mivel a forradalom 2006-ban nem sikerült, berendezkedtünk egyfajta félpasszív ellenállásra, s várjuk, hogy a Sors megadja a történelmi lehetőséget a hatalomátvételre. (Előbb döglenél te meg családoddal együtt, te elmebeteg újnyilas pondró! – a szerk.) A pénzügyi, gazdasági és politikai világválság jeleiből arra következtethetünk, hogy ez az idő már nincs messze.” (Ha ez így van, akkor tartós tejet már ne vegyél! – a szerk.)
.
Már a szlovákiai magyarok is
rühellik Budaházyékat
.
Már a felvidéki Új szó nevű újság is szót emelt ellenük

„A Budaházy György nevezetű operettfasiszta tegnapelőtt este Budapesten a szlovák nagykövetség előtt azt mondta, őt nem zavarja az égő szlovák zászló, sőt, tőle akár a nagykövetség épülete is éghetne. Ugyanez a Budaházy Magyarországon évek óta autóborogatást, néha MTV-székháztámadást szervez, s ebből jól él. Ugyanez a Budaházy szombaton Dunaszerdahelyen ott volt a DAC-Slovan mérkőzésen, és valószínűleg nem azért jött, hogy focit nézzen, hanem hogy valami történjen. Budaházy a frusztrált gyűlölethorda tagjaként érkezett, s ment hazafelé, valószínűleg útközben lefestette a pilisszentkereszti Mlynky táblát, aztán megmutatta magát a szlovák nagykövetség előtt, majd este hátradőlve a fotelben megnézte magát a tévében, s elégedetten morzsolta a mogyorót.
Buli van! Az a hordát nem érdekli, mit hagyott itt maga után, s mit üzen primitív magatartásával ide, Szlovákiába. Nem érdekli őt, hogy a szlovákiai magyarok számára lassan élhetetlenné válik ez az ország, s ehhez ő is hozzájárul. De miért is érdekelné ez ezt az üresfejű bandát, ha a felelős szlovák politikusokat sem érdekli, hogy ebben az országban már egyáltalán nemjó szlovákiai magyarnak lenni.
Mert azt, amit Budaházy és ezres bandája szabadidejében tesz, Szlovákiában kormányszinten teszik munkaidőben. 1989 óta nem volt kitéve ennyi támadásnak a szlovákiai magyarság –még az átkos mečiari időszakban sem. Robert Fico, Ján Slota és Ivan Gašparovič karöltve masírozik a gyűlölet és a megfélemlítés útján; primitív erődemonstráció folyik itt a részükről - saját állampolgáraik ellen. A szombati DAC-Slovan meccsen történtek egyértelművé tették: a hatalom különbséget tesz szlovák és magyar között. Míg a szlovákok petárdákat és görögtüzeket dobálhatnak a rendőrökre következmények nélkül, a magyarok részéről elegendő néhány verbális megnyilvánulás ahhoz, hogy szétverje őket a gyűlölettől fűtött rendőrhorda.
A kormány díszminiszterei pedig ezt még meg is köszönik a dolgos rendőrmunkásoknak. A világhálón fellelhető felvételek egyértelműen bizonyítják: a rendőrattak előtt semmi tettlegesség nem történt. Bár a rendőrség állítja, az ő felvételeikről majd bebizonyosodik, hogy jogos volt a támadás. De akkor miért nem hozzák nyilvánosságra a felvételeket? Mert nem annyira egyértelműek? Meg kell még őket egy kicsit buherálni, hogy az igazukat bizonyítsák? Vannak már tapasztalataink ilyesmivel: a Malina Hedvig ellen felhozott bizonyítékok sorra dőlnek meg, pedig milyen magabiztosnak tűnt a miniszterelnök és a belügyminiszter azon a 2006-os sajtótájékoztatón, a fene hitte volna, hogy szemrebbenés nélkül hazudnak.
A 92-es Slovan-Fradi után sem bizonyította senki, hogy jogosan verték szét a magyar szurkolókat, most sem fogja. Elég a támadáshoz annyit mondani: magyar csürhe. Közben pedig éppen a demokrácia hullik darabokra, de ezt a szlovákok egyelőre nem veszik észre, mert a kormány által kieresztett „magyarköd“ rontja a látási viszonyokat. Csak felszáll egyszer. De ehhez az kéne, hogy Slotának, Budaházynak, Ficónak, Toroczkaynak, Čaplovičnak, Tomcatnek, Gašparovičnak, Kaliňáknak és a többi hasonszőrűnek ne legyenek partnerei. Tudjuk, ez kábé olyan kívánság, mint amikor a Miss World azt kívánja: legyen béke a Földön!
(Új szó)

Magdi tiltakozik

Lelkiismeretlen riport a bombagyáros anyjával

Tölgyesi Jánosné a Lelkiismeret88 csoport egyik alapítója

Miután a hős hazafit lekapcsolták a zsaruk, Tölgyesi Krisztián megfelelő szélsőjobbos nevelésben részesítő anyukája azonnal a radikális médiumokhoz fordult, hogy bizonyítsa: fia ártatlan. Nem akart ő semmit, sőt bombák sem voltak ott, csak petárdák. Akkor mitől hazafi? –kérdezhetnének mi, de Magdi anyust most ez a részlet úgysem érdekelné.

A lelkiismeret 88 csoport riportja Tölgyesi Jánosnéval:
L88: Magdi! Mit szólsz ezekhez az ordító címekhez, amiket a BLIKK, a METRÓ illetve a NÉPSZAVA című lap írnak az esetről? Megfelelnek a valóságnak? Magdi: Nem is ismerik a fiamat, és mindjárt azzal indítanak, hogy a „…magyar bombagyáros…vérfürdőt akart…” tényleg felháborító, hogy lehet ilyen sorokat leírni. (Fel is háborodtunk mindannyian! Bizony! Aki bombákat gyárt, az nem bombagyáros, hanem igaz hazafi, ahogy Budaházy György és követői állítják. Maguk hány embert gyaláztak meg, anélkül, hogy ismerték volna? – a szerk.)
A Népszava című, idegen nemzettestet képviselő, olvasói előtt bizonyára olvasott szennylap szerint régóta figyelték a bombás olimpikont. (Magdus néni! Be szépen tetszett fogalmazni. Igazi objektív álláspont és még nyelvtanilag is ötös… - a szerk.) Nem értem, ha régóta figyelték, miért nem kapcsolták le előbb, hiszen elmondásuk szerint tudomásuk volt a fiam állítólagos elhatározásáról, hiszen betonelemekkel vették körül az Operaházat. (Azért, kedves Magdus néni, mert, ha előbb kapcsolták volna le, akkor meg az lett volna a baj. A robbanószerek egyébként meg a jeles napon, október 23.-án kerültek be az autóba, így valószínűleg azok létezése ekkor jutott a hatóság tudomására. Az Opera köré vont betonelemek pedig nem a fia miatt kerültek oda. Ahhoz még gyúrni kéne egy kicsit…– a szerk.)
L88: Hogy lehetséges az, hogy miközben az „egyéb” kisebbséghez tartozó személyek arcképét legalábbis „kikockázzák” vagy eltakarják, eközben a fiad arcát plánban mutatják, mi több, még az olimpiai meccs részletét is látja a kedves néző…
Magdi: A 2000. évi sidney-i olimpián a meccsen, kitakart arccal mutatja a képernyő, aztán bejátszás következik, mekkora „bűnt” követett el a gyerek…és a képen parányi csíkkal letakart arca látható… (Egy igazi hazafinak nincs mit szégyellnie magán. A lényeg, hogy Budaházy, Toroczkai, sőt Morvai is büszke rá. Ők pedig valakik… - a szerk.) Még a nyáron szerelőakna föld kiemelése során 500 kilós, háborús bombát találtunk. Riport is készült erről. (Akkor bezzeg nem volt baj, hogy idegen nemzettestet képviselő olvasóknak készült a riport, ugye Magdus néni? – a szerk.) A képernyő a fiamat mutatja a kiásott bomba mellett. Ezt az azóta már archivált fotót előkapta a „szemfüles” tévé és mint bombagyáros embert közölték a képernyőn. (Igen, aki bombát gyárt, az bombagyáros. Mifelénk legalábbis. Ilyen egyszerű ez. Fordított esetben maguk biztosan másképp csinálnák gyűlölettől bűzölgő honlapjukon.) Az átlag tévénéző pedig miközben ingázva sétál a tévékészülék, a konyha és a vécé között – csak azt látja, mekkora bombája van a fiamnak! (Nem csak azt látja. Azt is látja, hogy mennyi vállalkozása van és miféle csoda-autóval járkál a kommunista rémuralomban meggyötört kis családja, élükön szervezett bűnöző fiával.- a szerk.)
L88: Magdi, a nézők milliói azt látták, hogy a Nyugati-téren a Peugeot gépkocsiban a rendőrségi szakértők matatnak valamit. Mit tudsz te: bombát találtak-e vagy valami mást?
Magdi: Petárdák voltak benne, a csőbombának nevezett elemek közönséges karmantyúk voltak, amelyeket a vízszerelők használnak. (Itt az igazság! Petárdák voltak. Bizonyára… Magdus néni! Eddig azt tetszett állítani, hogy semmit nem tudott fia cselekményéről, így a robbanószerekről sem. Akkor most honnét is van az infó, hogy petárdák voltak? – a szerk.) Miközben a magát demokratikusnak nevező állam „független” rendőrsége csahos eb módjára kiszolgálja kenyéradóit, eközben a magyar nemzet már a mocsárba süllyedve fuldoklik az iszapban. (Igen. Meg is látszik az Önök életszínvonalán… Az az értékrend, amit ön és fasiszta bűnszervezete képvisel, na az az ami fuldoklik az iszapban. – a szerk.)
L88: Az illetékeseknek tudniuk kellene, hogy amikor a kutyát a sarokba szorítják, az előbb-utóbb harapni fog. Igen ám, de egy szülő mind ezek mellett még mást is érezhet. Magdi, te mint három felnőtt gyerek édesanyja, mit érzel magadban, amikor a fiad a börtönben - egyelőre - harminc nap előzetes letartóztatásban van? És nyilván nem fogják egyhamar kiengedni...
Magdi: Ez rettenetes, hogy ugyanazt kell végig élnem, hogy amikor Krisztián fiammal várandós voltam és az utolsó napokban hordoztam a szívem alatt, akkor a férjemmel tették ugyanezt. Koncepciós pert indítottak ellene, közlekedési ügynek álcázva. Fiamat most ugyanabba a fogdába tették az Aradi utcában, ahol a férjem volt 1975-ben. (Jaj! Magdi anyus! Mindjárt a könnyünk is kicsordul… Közlekedési ügynek álcáztak egy koncepciós pert… Azok a mocskok… Igazi rémuralom volt. Azért nem kéne azt sem kihagyni, hogy a fater egy súlyos közlekedési balesetet okozott még 1975-ben… De mivel bevitték ez mindjárt koncepciós per… Fater egy igazi mártír! Nem is értjük, hogyan vészelték át azokat a szörnyű időket… Ami az Aradi utcai fogdát illeti: Ugyan már, honnét is tudja, hogy akkor és most melyikbe tették pereputtyát? -a szerk.)
L88: Magdi! Többen azt is mondhatják, milyen anya az olyan, aki úgy neveli a gyerekét, hogy az „vérfürdőt” készítsen elő október 23.-án? Mondd, mire nevelted te a gyerekeidet?Magdi: Három év alatt három gyereket szültem és neveltem fel, mindig önállóságra tanítottam mindhárom szépszál fiamat. Tanulás, sportolás és magyarságtudat! Krisztián kijutott Sidneybe, és a magyarokat képviselte az olimpián. (Mások is kijutottak az olimpiára, mégsem gyártanak bombákat és nem hurcolásszák azt magukkal nemzeti ünnepen. Szégyen, hogy egy ilyen fasiszta nevelést kapott embert sportolónak neveznek és főleg az, hogy olimpiára vittek. Remélhetőleg ezek után többet az életbe nem teheti be a lábát az USA-ba. Lehet is menni kommunistázni az amerikai nagykövetség elé! – a szerk.)
L88: Mondd, Magdi, van gyermeke Krisztiánnak? (Bulvárkérdés. Nem ér! -a szerk.)

Magdi: Igen, van két unokám, Flóra és Bende… (És ez kit érdekel? –a szerk.)

L88: Az unokák hogyan dolgozzák fel, hogy este nem hajol föléjük édesapjuk mesét mondani? (Micsoda fogalmazásmód! Többen elsírtuk magunkat… Szegénykék… Az persze már mellékes, hogy ha azokat a bombákat Tölgyesi-testvérnek sikerült volna működésbe hozni, hány kisgyerek hiányolta volna, hogy apukája föléje hajoljon mesét mondani… Ugye? - a szerk.)
Magdi: …elég nehezen - válik fátyolossá Tölgyesné hangja….hát…elutazott Apuci…egy időre… (Reméljük jó sok időre! Bár nem kétséges, hogy jó magyar szokás szerint hamarosan kiengedik, és az sem, hogy most bármennyire is ártatlannak hazudják őt, hamarosan mártírként fog Budaházyék mellett szónokolni.
Magdi! Büszke lehet bűnöző fiára! Nem volt kárba veszett idő belenevelni a gyűlöletet és a fasisztoid ideológiát… De ne feledje Magdi anyus: Mi sem felejtünk!)
.
Egy hős hazafi sérelmei

Régi ismerősünk ismét elemében volt október 23.-án

Imre Dávid legújabb levele kedvenc szennyportáljának

"Tisztelt Kuruc.info! Örömmel közlöm Veletek, hogy a rendőrök megint megvertek, de ezzel nem azt érték el, amit szeretnének, hogy legközelebb nem megyek ki, sőt! Elmesélem röviden tömören a történetet!Véget ért Budaházy Gyuri és Toroczkai Laci megemlékezése, és a tömeg (mind a 118 fő – a szerk.) elindult az Astoriára. Mi egy ideig mentünk velük, mert hazafelé indultunk, édesapám (Imre László esettanulmány – a szerk.) lába nincs túl jó állapotban. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk haza.
Közben elmentünk egy rendőr-mikrobusz mellett. Én meg hát, gondolván, szólásszabadság van, a szemükbe mondom az igazságot: ,,Buzi f@szszopók!" - kiabáltam oda nekik. (Ez igen! Hőstett a javából! – a szerk.) Mentünk tovább, egyszer csak villog a rendőr-mikrobusz, kiszállnak és kirángatnak minket édesapámmal a kocsiból, engem egy fal mellé nyomtak, és teljesen szétfeszítették a lábamat, arcomat a falba nyomták, aztán a 25566-os sorszámú rendőr hátulról megfogdosott... hát igen, ott is... . Ezután megfordított, és jól hasba vágott, majd megkérdezte, hogy: ,,mik vagyunk mi?" Erre mondom neki: ,,Buzi f@szszopók! És ezt épp most bizonyította be." Erre a szemembe nyomta a tomfáját! (Tonfa, te hülye! – a szerk.) Az ,,igazoltatás" végén odajött hozzám, (Miért, eddig nem volt a közeledben??? – a szerk.) hogy nyugodtan tehetek feljelentést, nincsenek szemtanúk, és az igazoltatásról videó készült! Na hát a videóról annyit, hogy a végén oda jöttek és lekameráztak...Ez a magyar állam... (Bizony ez! Egy 18 éves ingyenélő kis szerencsétlen, lazán átüvöltözhet egy rendőrautóba, hogy ,,Buzi f@szszopók!", mindezt anélkül, hogy előállítanák rendzavarásért. - a szerk.) Ha nem látja senki, a rendőr is csak egy büdös cigány, aki mindent megtehet, nekem innentől kezdve nincs különbség cigány és rendőr között (Remélhetőleg ezzel arra utalsz, hogy valóban tökös vagy és mostantól egyáltalán nem tartasz igényt a rendőrségre. Tehát, ha netán fekete maszkos idegenek járnak nálatok a XVII. Kerületi házatokban, hogy egy kicsit megropizzák a csontjaidat, akkor sem és utána sem fogsz rendőrért kiabálni.– a szerk.), egyazon szellemi és kulturális szinten mozognak. (Te állsz neki f@sszopózni és még neked áll feljebb? Te beszélsz kultúráról? – a szerk.) Ha lesz alkalmam rá, akkor a 25566-os rendőrt a börtönbe fogom juttatni molesztálás miatt. (Hahahahaha! Előtte beszélj Hisztinával is! Lehet, hogy ő el tudja magyarázni, hogy a Btk-ban nincs ilyen bűncselekmény… - a szerk.) Ehhez szeretném a ti segítségeteket kérni, voltak ott hazafiak is, akik látták az esetet, szeretném, ha több tanút tudnék összegyűjteni, mint ahány rendőr volt ott, mert akkor van esélyem, hogy bebizonyíthassam, hogy mit tettek, de anélkül... (Magyarul: Imre Dávid hamis tanúkat keres. Remélhetőleg lesz néhány félnótás, aki bevállalja ezt, így ők is felkerülhetnek listáinkra. – a szerk.)
Tehát szeretnék megkérni minden hazafit, aki este 19:30 körül a Váci út és a Janicsár utca sarkánál szemtanúja volt annak, hogy egy rendőr-mikrobusz leállított egy zöld Hyundai Pony (Imre apuka kedvelt márkája. Várjuk rendszámát! – a szerk.) típusú gépkocsit, látta az incidenst, és hajlandó lenne mellettem tanúskodni, azt kérem, jelentkezzen az imredavid@magyarnevek.hu e-mail címen!
Üdvözlet és mihamarabbi rendszerváltozást, kedves kurucok!
(Kitartás, Dávid! Már csak néhányat kell aludni és eljön a várva várt változás. Onnantól nyugodtan bekiabálhatsz bármely rendőrautóba, sőt, akkor még bele is rúghatsz, sőt feli is pofozhatsz bármikor egy rendőrt az utcasarkon, hisz ez a szabadság lényege. Legális lesz a molotov-koktél dobálás is, a járdakő felszedés és minden utcasarkon akasztott emberek fognak lógni, akiknek személyét te, Budaházy Gyuri, Toroczkai Laci és persze a „falábú” apukád választhatjátok meg. Csudaszép világ lesz, bizony! Gyúrjál rá még egy kicsit! – a szerk.)

.

Kuruc.info

Ki szeret titeket?

.
Zebrán parkoló Hírtv-s busz
.
Fotó a gyalogátkelőre pofátlanul ráparkoló propaganda-gépről
.

Az alábbi fénykép 2008. szeptember 17.én 21. óra 20 perckor készült a Budapest V. Szalay utca és a Kossuth tér sarkánál.
Olvasónk ígérete szerint a KRESZ-t hidegen hagyó Kisberk-művek ellen feljelentést tett.
A kellemetlen ábrázatú logóval ellátott gépkocsi rendszáma: JXF-317.