-
Támadd meg, jelentsd fel!

A puhos joghallgató kövekkel támadt a magyar rendőrökre

Reális büntetés helyett: felfüggesztett ítélet

A vádlott hazudozásainak részleteit az MTV is közvetítette.

Egy év, négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a remegő bíróság azt a bűnöző férfit, aki 2006. szeptember 19-én a Baross utcában felfegyverkezve, csoportosan követett el hivatalos személy elleni erőszakot: méretes kövekkel és üvegekkel támadt a magyar rendőrökre. Civilizáltabb országokban ezért évekre rács mögé dugnák a bajkeverőt, azonban tönkretett hazánkban még ez is megengedett. Sőt! Jelenleg az őt elfogó rendőrök ellen van eljárás.

A szőkésbarna hajú, puhos testalkatú fiatalember elmondta, hogy ivott egy-két sört majd nem tudott felszállni az utolsó metróra. Az Astoriánál este 11-kor ugyanis kiabáló fiatalok jöttek vele szemben, megnézte hát mi történik. Már több órája bámészkodott a Blaha Lujza téren, amikor hajnali 1 körül megindult az oszlatás. Őt is a Baross utca irányába tolták. Próbált a tömegben elvegyülni - mondta - minél távolabb a rendőröktől.
A tanúk, akik egyébként mind rendőrök, állították, a 8-10 fős fiatal csoport élén a félmeztelen vádlott a nyaka köré tekert sötét pólóban dobált, majd a vízágyú elé húzta az elterelő táblát. A parancsnokuk ezért adott a kiemelésre utasítást.
Alább az elsőfokú tárgyaláson elhangzottakból idézünk:
Bírónő: - Akkor már viszont észlelte, hogy itt rendőrök vannak és intézkednek.
Vádlott: Felszólítást semmifélét nem hallottam.
Bírónő: De látni látta a rendőröket. Akkor már, nem?
Vádlott: Igazából beszélték, mert, ahogy repültek néha a könnygáz-gránátok megéreztük a füstöt, akik a legvégében álltak. És ilyenkor hátráltunk, láttam, hogy hátrál a tömeg és akkor is hátráltam.

A vádlott állítólagos utolsó emléke az, hogy 2 óra körül megindult ellenük a sorfal. A Lászlót megbilincselők a TV-székháztól siettek a Körúton rekedtek társaik megsegítésére. A Blaha Lujza tér felől egy kis mellékutcából próbálták a Körútra visszaterelni a rendbontókat, míg el nem jutottak a Baross utcához. Ott, állításuk szerint percekig figyelték, mit csinál a vádlott szemben a rendőrsorfallal.

Rendőr 1.: Elég aktív volt a fiatalember az első sorban.
Bírónő: Az aktivitást mire érti?
Rendőr 1.: Hát azt, hogy mondjuk valaki csak ott ácsorgott és nézelődött, csak ott volt a tömegben és nézte a többieket, ő pedig feltűnt a cselekményével.

Bírónő vádlotthoz: Az ön kezében volt kő?
Vádlott: Nem.
Bírónő: Nem dobott követ a rendőri sorfal felé?
Vádlott: Nem.
Nemcsak követ nem dobott, állította nem túl meggyőzően a vádlott, de neki még arról sincs fogalma, hogy néz ki a piros-fehér forgalomelterelő tábla... Mellesleg őt a jogosítványa alapján azonosították.

Bírónő: Arra van valamilyen magyarázata, hogy miért önt emeli ki a rendőrség?
Vádlott: Fogalmam sincs.
Bírónő: Miért az ön kiemelésére adnak utasítást?
Vádlott: Nincs elképzelésem sem.

A vádlott kevésbé jellemes ügyvédje, aki szintén inkább elrejtőzik a nyilvánosság elől, még a nyomozás alatt kifogásolta, hogyhogy nem indult eljárás a bilincselők ellen. Igaz, védence állítólag ellenszegült, leteperték. Majd látták, hogy vérzik a fiú feje, mentőt hívtak, és kórházba vitték.

Rendőr 2.: Az orvos megvizsgálta, 8 napon belüli hámsérülései keletkeztek. de mivel erősen ittas állapotban van ezért nem engedi el.
Bírónő: Ezt az orvos mondta, hogy szerinte erősen ittas állapotban van, ezért tartja benn megfigyelésre?
Rendőr 2.: Igen meg a Tuschinger úr is rámondta, hogy elég sokat ivott.

A vádlott egyik rendőr vallomására sem reagált. Kérdésre tagadja, hogy részeg lett volna, más szemtanúk nincsenek. sőt maga a gyanúsított vonta vissza a kórházban az események másnapján tett vallomását, mikor még beismerte tettét.

Bírónő: (felolvas) „Azért dobáltam a köveket, illetve az üvegeket, mert feldühösítettek a könnygázzal. A követeket illetve az üvegeket a rendőrökre dobáltam, ez volt az utolsó momentum, amire emlékszem, utána már csak arra, hogy itt vagyok a kórházban.”

A vádlott nem emlékszik. Azt mondta, úgy hallgatták ki, hogy nem volt tiszta a tudata. Akkor viszont miért nem tiltakozott utólag a kihallgatás ellen? - kérdezte a bíró.
Vádlott: Az az oka, hogy nyugodt voltam abban a hiszemben, hogy később is megtehetem. Az első vallomás után nagyon féltem, hogy bármi olyan történik, megint valami hiba csúszhat a vallomásomba, mert ki számíthatott ilyen vallomási...
Bírónő:...és most gondolja, hogy most nem csúszhat hiba a vallomásába? Most mennyivel másabb a helyzet, mint az Ügyészségi Nyomozó Hivatalban?
Vádlott: Rajtam kívül álló hibára gondolok. Olyan körülmény, hogy akkor szerintem nem voltam tiszta tudatállapotban.

A vádlott azt állítja, még ma is érzi az ütések súlyát. Igaz, sérüléseiről az orvos azt mondta, 8 napon belül gyógyulnak... Egy 8 évvel korábbi orvosi szakvéleményt is becsatol, miszerint olyan betegsége van, ami nehezebbé teszi a tudatának kitisztulását. (Igen, ez jellemző lehet a Hunnia-pulóveres kődobálókra. – a szerk.)

Végül ítélt a bíró: felfüggesztett a kődobálónak. (Neve megtekinthető itt.)
Az ügy persze korántsem ért véget: Jelenleg az őt kiemelő három magyar rendőr ellen folyik eljárás, a vádlott utólagos feljelentése alapján. Na ez az, ami bárhol másutt a világban elképzelhetetlen lenne!

(Forrás: www.mtv.hu)