Publicisztika

-
A Mosoda
Az egykor megbocsáthatatlan bűnöket is tisztára lehet mosni

Ki a nemzeti érzéseit emberi érzései fölé helyezi,
az soha nem tisztelhet se nemzetiséget, se emberiséget


Horthy, háttérben a horogkeresztes zászlóval
A jobboldali médiában (HírTv, EchoTv) egyre nagyobb az igény a doni áttörés évfordulójának a megünneplésére. A nemzeti érzés ismét elnyomta az emberit. A világháborús magyar hadsereg, a hungaristák és az egész kontinensre rárontó nácikat támogató "honfitársaink" miatt elértük azt, hogy "hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet".
Nemzeti érzések kerültek az emberi érzések fölé, amikor a magyar nemzet rárontott déli szomszédaira, megszegve a néhány hónappal kötött "Örök barátsági szerződést". Nem volt túl sok választásunk, mondják manapság: "ha mi nem tesszük, akkor mi is megszállás alá kerülünk."
A baj az, hogy a nemzet nem szégyennel élte meg az eseményeket, hanem tapsvihar közepette, ujjongva indult meg embertársaink és szomszédaink ellen. "A bűnösök oldalára álltunk".
Horthy és Hitler
Kiállítottunk három magyar SS-hadosztályt. A szovjet nép ellen folytatott brutális invázió részesei is lettünk, mely nagy részben a polgári lakosság ellen irányult (gondolunk itt a koncentrációs táborokba elhurcolt tömegekre, a Vörös Hadsereg minden komisszárjára, akiket Hitler „kommiszárparancsa” értelmében azonnal kivégeztek, sokuknak a fejét tudományos kutatás céljából levágták, az SS zászlaja alatt működő Einsatzgruppen-re, akik célja a hátország lakosságának a terrorizálása, gyarmatosítás céljából, és a lakosság teljes kirablása, amit oly humorosan a magyar bakák "ikonozás"-nak neveztek...)
A mai jobboldal igénye az, hogy azokra emlékezzünk, akik úgy érezték, hogy a nemzetünk nagysága megér 55 millió emberi életet. Köztük Horthy, Gömbös, Wass Albert..... Már nem kell sokat várni, és Szálasi is a nemzetmentőknek kijáró tiszteletnek fog örvendni, a nyilaskeresztnek se lesz semmi köze a horogkereszthez.
Ma a szégyenteljes történelmi eseményeinket vagy meghamisítják, vagy azok hátterének erkölcsét csorbítják. Hogyan? A nemzeti értékrendet teszik az emberi értékrend fölé. Ha ezen az úton haladunk, ismét csak "...szószegők leszünk - gyávaságból!..." Ez vezet az agresszor magyar hadsereg éltetéséhez. Ez vezet a felszabadító hadműveletek során elesett szovjet katonák emlékművének meggyalázásához. (A halott szovjet katona nem lehet megszálló!!!) Ez vezet ahhoz, hogy egyesek jogosnak éreznek gyilkolni -nemzettudatból... és gyávaságból. Ez az igazi betegség.
A nemzet becsületéért olyan emberek küzdöttek, akiket ma a jobboldal árulónak tart: a Partizán. A magyar nemzet háborút akart. A nemzet életbemaradásáért küzdő orosz kiskatona nem akart háborút. Ők bátorságból haltak, nem gyávaságból. Velük kell értékrendi közösséget vállalnunk.
A legsiralmasabb, hogy az egyház lefeküdt ezen megemlékezésekhez. Majd, ha összegyűlik a tömeg az emlékezést tartó székesegyházakban, gondoljanak azokra is, akiket hasonló templomokba tereltek, mielőtt azt rájuk gyújtották (lásd: Oradour sur-glane).
(Egy partizaninfo olvasó)