Budaházy György válogatott mondatai

Nézzünk meg néhány beszűkült tudatállapotra utaló, uszító, emberellenes mondatot a királyság visszaállítását követelő csőcselék önjelölt vezérétől!


A beszűkült tudatállapotú vérgőzös uszító Budaházy csemegének számító mondatai:


„Elérkezett az idő, hogy a piknikezős, énekelgetős „szeressük egymást”, „bocsássunk meg ellenségeinknek” típusú happening tüntetés helyett újra támadásba lendüljünk.

Nem öngyilkos akciókat kell persze csinálni, hanem titkosakat, váratlanul odacsapni itt is, ott is. Nincs semmi fantáziátok?

A csürhéző, mocskolódó politikusok és médiapatkányok képeit meg közzé kell tenni az Interneten, ha lehet címmel, telefonnal, hadd rettegjenek. (Tehát Budaházy szerint ennyit ér a szólásszabadság. Aki nem azt mondja, amit a csőcselék akar, azt rettegésben kell tartani…-a szerk.)

A vidéknek mozdulnia kell, be kell ülni gépjárműveikbe és körbezárva blokád alá vonni a vörös Budapestet. A fővárosi hazafiaknak meg keresztbe kell állni a hidakon.
Az így kialakult helyzetet az egyébként is agyonhajszolt, túlterhelt rendőrség már képtelen lesz megoldani, az ő átállásukat el kell érni, ha szép szóval nem megy, akkor egy újabb ütközetben le kell őket győzni. Utána el kell kezdeni begyűjteni a hazánkat tönkretevő bűnbanda tagjait, de nem csak a politikai főkolomposokat, hanem a minket lecsürhéző médiasöpredék tagjait… (Ismét a sokat emlegetett szólásszabadság. A 2002-es hídfoglalást lecsürhézők is ide tartoznak, Gyuri? Mert akkor szegény Tomcat barátodat is kezdhetitek begyűjteni…. – a szerk.)

Ha elfognak, nektek kell kiszabadítanotok engem és a többi fiatal testvérünket.
Az a srác ott az MTV lépcsőjén, aki egymagában, a könnygázfelhő ellenére is, egy szál rúddal, úgy osztotta a rendőröket, hogy csak úgy repkedtek a plexidarabok, az nem erőszakos volt, hanem erős!

Ez a gyönyörű. Lehet, hogy van, akinek morbidnak tűnik e helyütt ez a kifejezés, de nekem nem jutott más eszembe arra, mikor a megbütykölt tank megindult a rendőr sorfal felé, és láttam, ahogy a tömény dízelolaj füstbe rohannak utána kővel a kezükben az elképesztő könnygázgránát kereszttűzben, és támadnak.

...magyar testvéreim készüljetek fel a harcra, mert valószínű, hogy azt nem lehet már megúszni.
Olyan eszközöket kell szerkeszteni vagy beszerezni, amivel mi is távol tudjuk tartani az ellenséget, mert a kődobálás erre nem jó, nem hiszem, hogy nincs fantáziátok ehhez. Senki ne jöjjön üres kézzel!

Remek, hogy országszerte szerveződnek a kisebb nagyobb csoportok, kemény magok. Fontos, hogy ezekből összetartó, ha kell azonnal mozgósítható, olyan „gyorsreagálású akciócsoport” félék legyenek.

FEGYVERBE, huj, huj hajrá! Induljon a tavaszi hadjárat, vesszenek a hazaárulók, az idegenszívű bitangok!

Én azt mondom, hogy aki most, 2007 március 15-én délután Budapesten nem jelenik meg, és áll oda a sorba harcra készen, hogy ezeket a deviáns, pedofil bűnözőket örökre elzavarjuk, aki nem áll oda, bár lelke mélyén tuja, hogy az lenne a legjobb az országnak ha eltűnnének végre a hatalomból, de inkább gyáván elbújik vagy magyarázza, hogy miért „nem érdemes most cselekedni”, szóval aki ezt teszi, az HITVÁNY EMBER. (200 maszkba bújt tinin kívül tehát a teljes magyar lakosság hitvány… Köszönjük Budaházy! –a szerk.)

…sereget fogunk szervezni, melyhez a toborzást már el is kezdtük.
Azt képzelitek ti önbizalmatok visszaszerzéséért keménykedő rendőrök, hogy ha itt egyszer végleg elszakad a cérna ti valamit is számítani fogtok. Hát k….ra nem!!! Jobb ha az, aki érzi köztetek, amiről beszélek – és tudom, hogy vannak ilyenek – büszkeség ide vagy oda, erősen elgondolkozik a leszerelésen!Szóval azt mondjátok, Tomcat robbantani akart? Hát én azt kérdezem erre: Nem megérdemelné már ez a nemzetvesztő, országromboló, hollókoszt imádó, vérszívó bolsevik csürhe, ha valaki közéjük robbantana?

Ezért azt mondom nektek, győzzétek le magatokban a félelmet és támadjatok, mert nincs más esélyünk.

…semmit ne hagyjatok megtorlatlanul, sem annak vonatkozásában, ami már megtörtént, sem annak, ami ez után fog történni. Nincs megbocsátás… (Íme a keresztény magyar szellem… - a szerk.)

És hagyjuk az ilyen bölcsességeket, hogy "Mi értelme kockáztatni?" Mert a legnagyobb kockázat az, ha minden így megy tovább. Vagy a "Nem a rendőr az ellenség!" dumát!
Én nem ígérhetek nektek zsíros koncot, mint amivel a politikusok egymást megveszik. Csak vért, verejtéket, kockázatot és áldozathozatalt.

És hogy az éles fordulótól majdnem felborul a hajó, összetörik a berendezés, minden szanaszéjjel lesz, és az emberek közt kitör a fejetlenség? Na és?”


Partizaninfo: Bármely más országban, vagy társadalomban ezekért közzétett mocskos mondatokért vagy diliházba zárnák vagy börtönbüntetésre ítélnék az elkövetőt.