-
Miért húz jobbra a magyar?
-
Miért a magyar a legreakciósabb nép Európában?
Publicisztika
Nem kevés jel mutat arra, hogy Európán belül, sőt kelet-Európán belül is a magyar (és vele együtt a lengyel) népesség a leginkább baloldalellenes, még ha sokszor baloldali vágyakat is fogalmaz meg. (Erősen kritizálja a privatizációt, a külföldi tőke behívását és korlátlan kiszolgálását, az egészségügy privatizálását, a NATO tagságot, stb… mégis inkább hajlamos arra, hogy önmagát jobboldallal szimpatizálónak nevezze meg.)
Vajon mi az oka ennek, annak ellenére, hogy a Kádár-korszakban Magyarország volt a legvidámabb barakk? Mi az oka, hogy sem a bulgár, sem a szlovák, sem a cseh, sem a szerb nép nem viseltet olyan heves ellenérzéseket a baloldal ellen, mint a „legvidámabb barakk” mai korosztálya?
A válasz a legújabb kori történelmünkben keresendő. 1848 óta írott történelmünkben a legtöbbször ellenségként szerepet játszó ország, Oroszország volt. Az az Oroszország, amelyet sokan azonosítanak a baloldallal, a szocializmussal, a meg nem valósult kommunizmussal.
Az első szocialista próbálkozás 1917-ben Oroszországban történt meg, és bár több országban ma is szocialista-jellegű államberendezkedés van, a szocializmus, avagy a baloldal sokak szemében egyenlő Oroszországgal, vagy pedig egyenesen az oroszokkal.
Magyarország, legújabb kori történelme során többször nézett szembe Oroszországgal és szinte egyetlenegy háborúban sem vett részt vele szövetségesként.
Az 1848. évi szabadságharcot a cári orosz hadsereg verte le. (Ők ölték meg Petőfit és adták vissza a póráz túlsó végét a Habsburgoknak.)
Az I. világháborúban ismét a cári Oroszország ellen vívott csatákban hullott a magyar vér, azaz nagyapáink apjának vére, amely kihatott a 20-as, 30-as években élő, véleményt formáló teljes generációkra.
A II. Világháborúban sokunk közvetlen hozzátartozója vett részt katonaként, sebesült meg, vesztette életét ismét a Szovjetunió (azonosítva az oroszokkal) elleni harcokban. Az érintett családok ezt máig magukon viselik, nem beszélve a felszabaduláskor átélt traumákról, mikor a több éve harcoló, a legkegyetlenebb harcokat megjárt, családját vesztett, kisemmizett „frontovikok” a „davaj csaszi” felszólítással gyűjtötték be a karórákat, vagy sok esetben erőszakolták meg (nem egyszer bosszúból a sajátjaikért) a „betolakodó fasiszták babáit”, azaz a magyar asszonyokat.
Bár a Szovjetunió elleni háborúba hadüzenet és bármiféle előzmény, ok nélkül léptünk be Hitler elvárásai szerint, és hadseregeink katonái keményen hozzájárultak a szovjet nép szenvedéseihez, (partizánvadászat ürügyén civilek ezreinek kivégzése, falvak felgyújtása, hadifoglyokkal való embertelen bánásmód, ikon-rablások, fosztogatások stb…) a magyar civil lakosság ezekről nem tudott, vagy nem akart tudomást venni, így az ő szemében - a szövetséges megállapodások szerint- a nácikat hazakergető szovjet katonák egy idegen ország betolakodói voltak. Bár a felszabadulás utáni oktatásba bele-bele vették, a gyilkos keleti háborúban vállalt szégyenteljes szerepünket, ez nem csorbította a fiát, apját, férjét a „muszkák” elleni háborúban vesztett hozzátartozók fájdalmát és keserűségét.
1956-ban ismét az orosz katona volt az, aki egyik-másik magyar család ifjú tagjait sebesítette, lőtte meg.
Tehát, mint láthattuk, az elmúlt több mint 150 év generációi mindenképpen viseltetnek bizonyos sérelmeket és emiatti ellenérzést Oroszország, de inkább az oroszokkal szemben, akiket gyakran, tévesen beazonosítanak a szocialista, kommunista, baloldali értékrendekkel.
Bár az igény meg van a szociális jólétre, a gazdagok és szegények közti óriási különbségek eltörlésére, a nemzetgyalázó privatizációk megállítására, a kádári időket idéző ingyenes oktatásra és egészségügyi ellátásra, a tőkés érdekből a bérek alacsonyan tartásához szükséges munkanélküliség felszámolására, azonban ennek megvalósítását az ismertetett okok miatt, sokan inkább a jobboldalon, egyre inkább a szélsőjobboldalon képzelik el, amit az egyre burjánzó reakciós szélsőjobboldal és vele együtt a szabadon zsákmányoló tőke, természetesen ki is használ.
