-
A Kurucinfó és az erőszak kapcsolata

A radikális portál elődje a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt létrehozott kettosallampolgarsag.hu nevezetű propaganda-weboldal volt. 2004-ben a weblappal azonos domainnevű email-címről kéretlenül számtalan politikai célú üzeneteket küldtek, amellyel kapcsolatban állampolgári bejelentés érkezett az adatvédelmi biztoshoz. A bejelentő sérelmesnek tartotta, hogy a levél küldője személyes adataival visszaélve juttatta el számára politikai üzenetet, ezért az ügyben vizsgálat lefolytatását kérte az ombudsmantól. Péterfalvi Attila a 1719/A/2004-3 ügyiratszámú állásfoglalásában megállapította a jogellenes adatkezelést. A kettosallapolgarsag.hu honlap 2005 májusában az Auschwitzban tartott Élet Menetével és holokauszt-megemlékezéssel kapcsolatban jelentetett meg gyalázkodó írást, megragadva az alkalmat, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt szembeállítsa a zsidókkal, valamit a határon túli magyarokkal. A weboldal május 26-án közzétette Para-Kovács Imre, a Magyar Hírlap publicistájának lakcímét és fényképét azzal a kommentárral, hogy: "aki esetleg személyesen kívánja átadni jókívánságait PKI-nek:...". Az újságíró június 17-én néhány órára leállíttatta a honlap működését. A weboldal főszerkesztője, és az adatokat közzétevő "szerző" az a Molnár_Balázs volt, aki később a kuruc.info oldal "felelőse" is lett. hu2005. őszén elindult a Kuruc.hu hírportál, amely rövid, mindössze két hónapos működést követően megszűnt a szerkesztőség és a domain nevet tulajdonló alapítvány közötti nézeteltérések miatt. A szerkesztőség 2006. február elsejétől Kurucinfo néven működteti tovább a hírportált. A weboldalt az anonimitást megőrzendő a Domains by Proxy Inc. regisztrálta az arizonai Scottsdale-ben 2005. december 30-án, és a domainnevet 2009 végéig le is foglalták. A weblap impresszuma folyamatosan változik. Főszerkesztőként és főszerkesztő-helyettesként olyan neveket tüntet fel, amelyek addig ismeretlenként Schmidt Máriával és a Fidesz alelnökeivel, Áder Jánossal majd Pokorni Zoltánnal szemben kritikus írásokat jegyeztek a Magyar Nemzet című, a párthoz közel álló lapban. Főszerkesztőként korábban egy Horváth Zsolt név volt feltüntetve, akit "érdemei el nem ismerése mellett" elbocsátottak, mivel "már csak csajozott meló helyett, azzal ámítva őket, hogy ő a Nagy Ellenálló". A Fideszhez kötődő más ismert személyiségek neve is felbukkan az impresszumban, pl. "Mess up manager: Orbán V. Győző, Kommunikációs igazgató: Rákay Fülöp". "PR-managerként" Jaross Andor, a náci megszállás alatt álló Magyarország belügyminiszterének nevét tünteti fel a weblap. "Logisztika, szállítmányozás: Endre László", "Disztribúció: Leslie Baky", ami a magyar zsidóság deportálásáért és a zsidótörvényekért felelős belügyi közigazgatási illetve politikai államtitkár nevével azonos. Az igazgatótanács elnöke: Jan Haugwitz B. a. H., míg a kiadóigazgató: Libényi János. A kitalált nevek mögött valós személyek rejtőznek.
A honlap látogatottsága Gyurcsány Ferenc miniszterelnök májusi balatonőszödi frakcióülésen elmondott beszédének kiszivárogtatása utáni események következtében ugrott meg igazán. A szeptember 17-én nyilvánosságra került beszédet követően kormányellenes tüntetők jelentek meg a Kossuth téren, és a kormányfő azonnali távozását követelték. Másnap este többnyire ismert futballhuligánokból álló csoport egy petíciót kívánt beolvasni a Magyar Televízió élő adásában, melyben többek között az is szerepelt, hogy a „Fradit helyezzék vissza az NB I-be”, de mivel a beolvasást megtagadták, az összeverődött magából kikelt banda megostromolta az épületet. A rendőrség könnygázzal és vízágyúval próbálta védeni a székházat, sikertelenül. A huligánok a rendőröknek kövekkel és botokkal súlyos sérüléseket okozva bejutottak az épületbe, az irodákat feldúlták, a mozdítható értékeket eltulajdonították. A székház büféjét feltörték, a benne található ételt-italt ünnepelve elfogyasztották. A televízió beszüntette sugárzását. Az esti összecsapásban 113 rendőr megsérült, nyolc autót, köztük Baló György autóját is kifosztották, majd felgyújtották.

A Magyar Televízió épületében és eszközeiben 231 millió forintos kár keletkezett. A kuruc.info szerkesztői üdvözölték a bűncselekményeket és a köztörvényes tettek elkövetőit hazafiaknak nevezték.
A következő napokban a belváros több pontján összecsaptak a rendőrök és az eltakart arcú, üvegekkel, molotov-koktélokkal, kövekkel felfegyverzett huligánok. A kuruc.info folyamatosan bíztatott a rendőrök elleni összecsapásra, sőt a Lelkiismeret ’88 nevű szélsőjobboldali csoport honlapjával közösen ajánlásokat tettek közzé a rendőrök, rendőrlovak ártalmatlanná tételéhez.
A fővárosi zavargások miatt előállítottak egy részét, főleg akik a rendőrök sérüléseit okozták a Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a készült felvételek alapján. Válaszul a kuruc.info közzétette a „vérbírók és ügyészek" névsorát, lakástelefonszámát és fényképét, valamint politikusok és rendőri vezetők elérhetőségét is. Az ügyészség nyomozást rendelt el az adatok közzététele miatt, 2006. október 11-én pedig a rendőrség házkutatást tartott Molnár Balázs főszerkesztő lakásában. Számítógépet és egyéb technikai eszközöket, foglaltak le. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a honlap szerkesztői megsértették az adatvédelmi törvényt. A radikálisok "cserébe" a lépés ellen tiltakozó Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos telefonszámát is nyilvánosságra hozták. Az ombudsmant napokig zaklatták a kéretlen telefonálók, önjelölt hazafiak.
A Kossuth teret közben ellepték az ismeretlen érdekeltségek által megfizetett árpád-sávos díszekbe bújt önjelölt ellenállók és kokárdás hajléktalanok, valamint az egymás beszédeire rálicitáló szónokaik.
Felolvastak többek között egy olyan 50 nevet tartalmazó listát is, amelyen azoknak az országgyűlési képviselőknek a nevei szerepeltek, akik véleményük szerint zsidó származásúak. A mindennapos gyűlöletrendezvényt a hatóságok békén hagyták.
A legnagyobb összecsapásra végül 2006. október 23-án került sor. Az évforduló napját megelőző éjjel a rendőrség az állami ünnepségen résztvevő félszáz külföldi állami vezető biztonsága érdekében kiürítette a Kossuth teret, ahol a sátrakban több, a rendőrök elleni összecsapáshoz használatos fegyvert találtak.
Másnap délben több ezer ember jelent meg az utcákon, és a Corvin közbe, majd a nemzeti Múzeum elé vonulva megzavarták az állami ünnepséget. A Kossuth térre vonuló tömeget a rendőrök nem engedték be az Alkotmány utcában, ekkor vízágyúkkal és könnygázgránátokkal kezdték oszlatni a tömeget. Az erőszakos felforgatók egy része Dobrovics_József_(Debil) kossuth téri ismert tüntető telefonos utasítására a dobálva provokált rendőröket szándékosan maguk után húzva csatlakozott a Fidesz Astoriánál tartott rendezvényéhez, majd az ünnepi megemlékezésről hazatérők és a demonstrálók két csoportjának egy része egybeolvadt. Ekkor a rendőrség vízágyúk mellett már lovas-osztagot is bevetett. A nem egyszer a kormányt kommunistázó, antiszemita jelszavakat is üvöltöző pár ezres tömeg a többszöri felszólítások ellenére sem hagyta el a helyszínt, a rendőröket kamerák előtt szándékosan provokálták, sokan nemzeti színű zászlókat lengettek főleg a kamerák előtt, magyar szabadságharcosi mítoszt teremtve önmaguknak, önmagukról. A Deák téren, a Városháza parkban kiállított harckocsit egy előre eltervezett akció keretében a rendzavarók beindították, majd a rendőrök ellen fordultak vele. Baleset csak azért nem történt, mert a páncélozott járműből kifogyott az üzemanyag. Az összecsapások hajnali négy óráig tartottak. A Ferenciek terénél barikádot építettek építési anyagokból, illetve minden az utcán talált mozdítható közvagyonból: padokból, telefonfülkékből, facsemetékből, majd Molotov-koktélokkal támadták a rendőröket. A kuruc.info folyamatosan közvetített az eseményekről, és tippeket adott a tüntetőknek, hogy hol, és miként szálljanak szembe a rendőrséggel. A honlap ÁVO-nak nevezte a rendőröket, és azt hangoztatta, hogy a "karhatalom" jogtalanul lép fel a "népakarattal" szemben.
Debil telefonján elhangzottakat később a hatóságok nyilvánosságra hozták, ám ez nem győzte meg az eseményekből továbbra is politikai tőkét kovácsoló, a szabadság nevében a rendőrség ellen azóta is kirohanásokat rendező politikai érdekkörök által pénzelt egyes „jogvédőket”. A rendőrség által jogszerűen alkalmazott gumilövedékek miatt fél szemére megvakult a rendbontások két résztvevője is, amelyből szintén komoly politikai tőkét kovácsoltak a rendbontásokat koordináló szélsőjobboldali erők. www.romnet.huA Jobbik tagságából többen is vállalták, hogy "jó kapcsolatban állnak" a kuruc.info szerkesztőségével. Korábbi szóvivőjük, Novák_Előd több radikális akciót is meghirdetett és tartott a kuruc.info nevében, amely portál továbbra is a legszélsőségesebb módon zsidózva, hazaárulózva jeleníti meg a számára nem szimpatikus közéleti személyek és magánszemélyek személyes adatait.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa szerint ezek a szövegek kimerítik a közösség elleni izgatás fogalmát, Szikinger István jogász szerint pedig a népirtás előkészületének is tekinthetők.
A Tartalomszolgáltatók Egyesületének jogásza szerint a kuruc.info működtetője és a honlapon megjelent szövegek szerzője felelős minden közzétett mondatért. - A híváslistával kapcsolatban mind polgári jogi, mint büntetőjogi felelősség fennáll, míg a személyes adatokkal való visszaélés és a személyhez fűződő jogok sérelme is felmerül - mondta a Népszabadságnak Simon Éva.. Hozzáfűzte: ha valakit minősítenek, gyaláznak, annak további jogi konzekvenciái vannak. www.romnet.huMivel az oldal amerikai szerverről működik, és a feltöltők kilétét a szerveredatok alapján lehetne megállapítani, a Legfőbb Ügyészség 2007. januárjában a szerveradatok kiadására vonatkozó jogsegélykérelemmel fordult az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumához, amely ezt 2007 októberében elutasította, arra hivatkozva, hogy "nem volt adat arra", hogy a honlapon erőszakra hívtak volna fel. Ennek hiányában pedig a honlappal szembeni ottani kormányzati fellépés az amerikai alkotmány szólásszabadságot rögzítő első kiegészítésébe ütközne.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte az igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy a lehető legrövidebb időn belül készítsen jelentést a kormány számára a kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről elhíresült Kuruc.infó internetes kiadvánnyal szembeni jogi fellépés lehetőségeiről.
A gyűlölködő írások elleni fellépés egyik lehetőségeként szolgálhatna az Országgyűlés által elfogadott polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítása, de azt Sólyom László Fidesz közeli államfő természetesen több szempontból is alkotmányellenesnek tartott, ezért azt nem írta alá. www.romnet.huAddig is, amíg a hatóságok a jogsegélykérelem kidolgozására várnak, ellenoldalaként elindult a Partizaninfo - Az élhető Magyarországért, és a Kurucwanted internetes oldal, amelyek nem egyszer a kuruc.info módszereit, szóhasználatát alkalmazva, külföldi szerverről működve teszi közzé a kuruc.infohoz és a nemzeti radikális oldalhoz kapcsolható személyek neveit és tevékenységét. Honlapjuk elindulást a következőkkel magyarázzák: "Ezt a lapot, a Magyarországot élhetetlenné tevő soviniszta, háborús uszító bűnözői csoportok internetes garázdálkodása generálta. Ez a portál nem más, mint egy önvédelmi reakció". www.romnet.huA szélsőséges nézetek elleni küzdelemben tehát maguk az állampolgárok próbálnak védekezni, ha már a hatóságok és a jogszabályok erre képtelenek. Azonban ezeknek a reakcióknak a jelentősége jóval kisebb, mint az egyre radikálisabb hangvételű honlapok szaporodása, és folyamatosan bővülő látogatottsága.