Kicsoda Wass Albert?
Néhány tény a szélsőjobboldal kedvelt uszítójáról és másokról

A szélsőséget egyre inkább legitimizáló jobboldal által okozott iszonyatos erkölcsi romlás, az értékrendek eltolása gyomorforgató méreteket öltött. A rendszerváltás óta tart ez az állapot. Néha észre se vesszük, de pár dolgon mindenkinek el kell gondolkodni. A múlt rendszerben -nem véletlenül- tabunak számító jelképek és emberek kerülnek újra a köztudatba. Mind ez a jobboldali politikusok, radikálisok és legfőképpen a bérsajtó által történik. A mosdatás első lépése volt a magyar történelem szégyenidőszakainak legitimizálása: feudális és félfeudális kizsákmányolás időszaka. (Horthy kormány, Habsburg monarchia…)
Azt ma már sokan elfelejtik, hogy a feudalizmus egy embertelen elnyomó rendszer, melyben az arisztokrácia és az egyház zsarnoki módon kihasználta a jobbágyokat. Azokat szolgasorba tiporta, nem kezelte emberi lényként. Ennek a rendszernek a legfontosabb jelképe a szent korona. A koronát idegen földről kaptuk, ezzel az országot szent István vazallussá tette. Ha úgy vesszük, Szent István hazaáruló volt. Jelentős hatalmat adott a népen élősködő egyháznak, akik a tized címén megsarcolták az egész népet. Ezt a rendszerváltást német papok felügyelték. Akinek ez nem tetszett, azt a szeretet és megbocsátás nevében felnégyelték. István gyilkos volt. Vajk a saját nevét is elárulta...István lett. Elárulta ősei vallását...
Árpád apánk nem habozott volna, egyből levágta volna áruló leszármazottját, ha él. István jutalma: Országszerte terek és utcák vannak elnevezve róla, képe a 10.000 forintos bankjegyen látható.
A zsákmányszerző, rablóhadjáratot a magyar történelemoktatás csak kalandozásként említi. Népünk egyik legnagyobb bűnét akarják ezzel a cinikus szóval elmismásolni. Lehel és Bulcsú gyilkos hadjáratait az EchoTV hivatásos történelemhamisítója, a Magyar Gárda alapító Pörzse Sándor méltatja. A két tömeggyilkost a történelem legnagyobb hadvezéreinek tartja. Hogy lehet egy civilizált országban háborút irányító embereket méltatni? Az Árpád-házi királyok jelképét az Árpád-sávot is legitimizálják, holott annak legtöbb képviselője bűnös háborúkban vett részt, ha úgy tetszik emberiség elleni bűntettet követett el. Már ez alapján is mellőzendő jelképnek kellene lennie, függetlenül attól, hogy a nácik raktak-e rá nyilaskeresztet vagy sem.
A Horthy időszakról elmondhatjuk, hogy Horthy katonai puccs segítségével megszerzett kormányzóságát egy véres, gyilkos diktatúrával, az úgynevezett fehér-terrorral kezdte, mikor is pribékjei és keretlegényei tűzzel-vassal irtották a baloldal képviselőit. Németország fasizálódása idején buzgón hagyta és ösztönözte revíziós célokból a háborús termelés fokozását, hozzájárult a zsidótörvények bevezetéséhez, elárulta a szomszéd népeket: gyilkos és bűnös háborút kezdett Jugoszláviával és a Szovjetunióval. Feláldozta a magyar munkásosztályból és parasztságból felállított hadseregeinket egy idegen hatalom bűnös rablóhadjáratának oltárán. Horthy tudtával kezdődött meg a magyar zsidók deportálása és amikor már rezgett a léc és a nyugati szövetségesek sem hajlottak a vele való tárgyalásra, egyszerűen átadta a hatalmat a magyar legújabbkori történelem legelvetemültebb gyilkosának Szálasi Ferencnek.
Wass Albert a jobboldali nácimosdatás legújabb, legfelkapottabb élvezője.
A bizonyára kiváló írói vénával megáldott gróf kevésbé volt megáldva becsülettel és emberséggel.
Tény: Erdélyben élt, az Ellenzék című lap szerkesztője volt.
Tény: Antiszemita írásai ma is ismertek.
Tény: A dolgozószobáját egészalakos Adolf Hitler portré díszítette.
Tény: A világháború végén katonatiszt volt. A náciktól két vaskeresztet is kapott, azt meg nem osztogatták mindenkinek, csak a legelvetemültebbeknek.
Tény: Míg az igazi hazafiak partizánként ügyködtek az ország megszállása ellen, addig Wass Albert partizánvadászként tevékenykedett.
Tény: A háború utolsó óráiban Wass annyira szimpatizált a nyilas hatalommal, hogy felesküdött Szálasira.
Tény: A bukást nem várta meg, nyugatra menekült. Először Németországba, majd az USA-ba (a családját otthagyta, mert őket nem engedték be).
Tény: Önéletrajzi regényéből ezen szégyenfoltok jórészét kihagyta.
Tény: A román népbíróság halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Távollétében az ítéletet nem hajthatták végre.
Tény: Az amerikai állam nem adta ki a román hatóságoknak. (Miért is segítettek volna egy ellenséges kommunista államnak?)
A vád (wikipedia-ról):
"Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését. A katonák letartóztattak mindenkit, akikre csak Wass Albert és apja rámutatott, majd szökési kísérletre hivatkozva az összes letartóztatottat legyilkolták (közel volt az újonnan meghúzott román-magyar határ Erdély két része között. Az áldozatok mindegyike (persze a gyerekeket, és a pópa szolgálóját kivéve) perben-haragban állt a Wass-családdal, így a vesztésre álló peres ügyek is egy csapásra megoldódtak."
Wass Albert jutalma: számtalan könyve kapható. A FIDESZ részt vett a szobra avatásán. Náci múltját egyszerűen elfelejtik. A fajmagyar rendező Koltai János most fejezte be a róla szóló, őt magasztaló film forgatását.
A rendszerváltás előtt ezeket az embereket a felsorolt okok miatt nem lehetett tisztelni. Ma a jobboldal legitmizálja ezeket a gyilkosokat, nácikat stb.. Miért? Mert a marxista eszme ezeket az embereket annak tartja, amik. Gyilkosoknak. Az antikommunizmusnak, a tőke bérenceinek és a neofasisztáknak a marxista eszme által illegitimnek tekintett embereket legitimizálni kell. E felsorolás csak egy kis szelete azoknak a bűnös életű embereknek, akiket a jobboldali média magasztal. A sort nagyon sokáig folytathatnánk.
(Bojkottálja Ön is a Wass Albert filmet! Könyveit ne vegye meg! A bojkottra bíztassa ismerőseit, mesélje el nekik, ki is valójában Wass Albert! – a szerk.)