Végre! Ismét balhézhatott a birka csőcselék

Utcán a társadalom szennye


Egér-Tamás

2008. április 11-én a Tomcat nevű bajkeverő a Kurutty.infós nyilasok segítségével ismét az utcára, törvénytelen tüntetésekre hívta a magukat csak csordában, birkaközösségben jól érző sörszagú bunkókat és balhékedvelő komplexusos társaikat. Mire besötétedett, Budapest belvárosának utcái megteltek félrészegen hőzöngő, zsidózó Kárpátia pulóveres félállatokkal. A csordában felbátorodott szerencsétlenek más parancs hiányában a tömegben elvegyülve hősiesen szólogattak be a magyar rendőröknek. (Dobálni most nem mertek, ahhoz több pia kéne. –a szerk.)

Odavalók vagytok: a rács mögé


Előzmények: Miután még március végén, egy Magyar_lány álnevű ideggóc sajnált 100 forint szervízdíjat kifizetni a Broadway jegyirodában valami nevenincs csőcselék-együttes koncertjére, így inkább zsidózni kezdett, majd a Kuruc.info segítségével felhergelte „rettegésben élő” társait, miszerint őt azért nem szolgálták ki a zsidó-cigány eladók, mert ő magyar. És azt is mondták rá, hogy fasiszta, ami tarthatatlan. (Hogy megnyugodjon, mi most megtesszük ismét, hátha a jegyirodások mégsem tették meg rendesen. „Magyar lány”! Te egy büdös fasiszta vagy. Nem baj, hogy nem vagy olasz és az sem, hogy Mussolini helyett, inkább Szálasit élteted, akkor is csak egy büdös szájú fasiszta vagy. Nem a Hungar-ica rajongásod miatt, hanem a tetteid miatt, a viselkedésed miatt, az érték(telen)rended miatt, amiatt, amit képviselsz. –a szerk.)
Nem sokkal rá molotov koktél gyújtotta fel a jegyirodát, (Természetesen azt nem a Kuruc.info által felhergelt csőcselék dobta oda, neeeeem, hanem a judeozsidóbérenc NBH… Igen, az NBH. Mint ahogy az Mtv székházat is az NBH rohamozta meg 2006-ban és nem a Toroczkaiék, a T-34-est is az NBH kötötte el és a Csintalant is az NBH rabolta ki és bántalmazta…- a szerk.) majd pár nap múlva két rettenetesen hős, Kárpátiarajongó újmagyar betörte a jegyiroda kirakatát. Őket a magyar zsaruk még a helyszínen elfogták. (Ilyenek ezek a magyar zsaruk. Olyan vérszomjasak, hogy még az NBH-sokat is elfogják… Egyébként a két elfogott kirakatbeverő „NBH-s” adatait várjuk közzététel céljából! –a szerk.)
Közben a szereplési vágyban szenvedő –mentális betegsége előtt még rendes ember- besúgó Polgár Tamás megfélemlítő megmozdulást szervezett a jegyirodához, majd április 11-re az ismert parasztbűnöző Budaházy György és bűntársa, az újgazdag Toroczkai László segítségével a város több pontjára törvénytelen demonstrációkat.
A Szabadság téren Toroczkai ismét jól felheccelte birkáit, akik közül néhányan a Szabadság téri hősi emlékmű kordonjait áttörték és a holtak emlékére ott elhelyezett koszorúkat szétrugdosták. Természetesen ezt csak azért merték megtenni, mert tudták: ebben az országban tettükért akkor sem kell a törvény előtt felelniük, ha elfogják őket. Az emlékművet gyalázók között egyébként egy girhes luvnya is volt, akinek beazonosítása folyamatban van.

Ugye most már mi is hősök lettünk?

Az utcára vonult ordibáló futballhuligán bunkók között ott vonult a Kurucinfó alapítója, a dobját verő Novák_Előd, valamint élőben látható volt a Kuruc.infó fotósa, a magas, kopasz Kürk_Roland is egy piros gyöngyvászon fotós táskával. A rendkívül látványos eseményt a jó kiállású Kiss_Endre_Farkas filmezte közelről, aki magát rendszeresen sajtósnak hazudva ússza meg az előállítást.

Ő is megdolgozott a pénzéért...

Végül 21 óra felé a nemzetmentés befejeződött, miután a főszervező hatalom mániákus führereket a rendőrök előállították. A helyszínre siető Morvai Krisztinának sem jutott más, mint, hogy kifejtse véleményét a katasztrofális diktatúráról, majd beült piros kis autójába és hazament az esti filmre.