-
A 'Katyn' kritika
-
Az Amerikai Filmakadémia ez évi Oscar-díjkiosztó gálájának talán legnagyobb esélyese a külföldi filmek között Andrzej Wajda „Katyn” című alkotása volt. Mégsem Wajda filmje, hanem egy osztrák alkotás nyerte el a legjobb külföldi produkciónak járó díjat. A szovjetek által elkövetett Katyn-i mészárlásról szóló mozit már nagyban vetítik Lengyelországban, fogadtatása viszont nem tűnik egyértelműnek. Mi is beszámoltunk arról a kritikáról, amelyet egy izraeli-lengyel szerzőpáros fogalmazott meg a filmmel kapcsolatban, most pedig a neves Le Monde Diplomatique-ben megjelent marxista színezetű, de személyes hangvételtől sem mentes kritikát ismertetjük, amit Jaroslaw Pietrzak lengyel kritikus írt.
„’A lengyel értelmiség mindig is nehezen kezelhető volt, nyughatatlan és kényelmetlen a hatalom számára’ – nyilatkozta a Film című lapnak Andrzej Wajda, a lengyel filmművészet nagy komformistája és aranyhala, aki kész bármely hatalom filmekre vonatkozó kívánságait teljesíteni, csakhogy mindig a felszínen maradjon” – kezdi a kritikát Pietrzak.
„Amikor a hatalomnak az kellett, Wajda marxista volt, aki szentül hitt abban, hogy a világ nem népekből és vallásokból áll, hanem társadalmi osztályokból (’Az ígéret földje’), amikor érződött a változás szele, Wajda ellenzéki szerepben kezdett tetszelegni, hogy könnyen találjon helyet a lehetséges „fordulat” után (’A Vasember’). A kapitalizmus restaurációja után Wajda teljesen átpozicionálta magát, s kijelentette, hogy a lengyel filmtörténetben a legmarxistábbnak tekintett ’Az ígéret földjét” korábban tévesen értelmezték. Ez a film valójában a kapitalizmus dícsérete, amely társadalmi berendezkedés lehetővé teszi, hogy bárki meggazdagodjon és effektív módon oldja meg a problémákat (például, a munkások szétlövetésével, akik útját állják a túl gyors meggazdagodásnak). Most pedig eljött az ideje a Katynnak: be kell mutatni, hogy a rendszer, amely Wajdát is fölnevelte, valójában rosszabb volt, mint a fasizmus. Hiszen ez a jelenlegi hatalom elvárása.” - írja Pietrzak
„Ha Lengyelországban hatalomra jutnának a maoisták – folytatja Pietrzak – akkor Wajda lesz az az eminens, aki elsőként kiugrik az iskolapadból, és felkiált: ’Én! Én! Én elsőként filmesítem meg a Vörös Könyvet!’ – állítja Pietrzak. Az interjúban pedig azt fogja hangsúlyozni, hogy a ’Katyn’ valójában a kommunizmus dicsérete, amely rendszer lehetővé teszi a legelszántabb ellenségekkel való leszámolást is.”
Azonban Pietrzak szerint míg ’Az ígéret földje’ valóban műremek, addig a ’Katyn’ csak patrióta giccs, „amiért a szégyen önt el.” Ezt a filmet még az olyan valóban hithű antikommunisták, mint például Krzysztof Klopotowski sem tudták befogadni.
Az esztétikai szempontok mellett történelemszemlélete miatt is bírálja Pietrzak a ’Katynt.’ A filmben nem jelennek meg az ideológiai és osztálykonfliktusok, „amelyek minden épeszű ember számára a második világháború forrását jelentették” – állítja a szerző, viszont szinte kizárólagos teret kap az etnikai interpretáció. A németek és oroszok ugyanúgy okkupánsként jelennek meg. „Az, hogy a nácik likvidálni akarták a lengyeleket más szlávokkal együtt, a szovjetek viszont a szociális struktúrákat akarták megváltoztatni – elkerüli Wajda figyelmét. Ha nem lett volna a szovjet ’okkupáns’, mi egyszerűen most nem léteznénk. Wajda nem lát morális különbséget abban, hogy a Harmadik Birodalom azért jött, hogy kiirtsa az ’alsóbb rendű embereket’, a Vörös Hadsereg katonái (függetlenül attól, hogy mit tett Sztálin) pedig azzal a hittel jöttek, hogy senkit nem lehet ’alsóbb rendű embernek’ tekinteni, és ezért a hitért, hogy soha senkihez ne lehessen úgy viszonyulni, mint ’alsóbb rendű emberhez’, ők hozták az egész második világháború legnagyobb áldozatát – a saját életüket.”
Pietrzak szerint Wajda filmje alapvetően elitista jellegű, a lengyel társadalmi elit más szociális osztályok és népek felé érzett mély megvetését sugározza. Pietrzak szerint a rendező alig leplezett undorral mutatja be a filmben szereplő szolgálóleány háború utáni emelkedését a társadalmi ranglétrán, aki elfelejtette, „hová is teremtette az Isten, hogy felszolgáljon a generálisnak”. A Vörös Hadsereg katonáit az ’intellektuális elittől’ jól megszokott az ’orosz barbár’ sematikus ábrázolással mutatja be.
Wajda filmje szerint lengyel kommunisták nem léteztek, valójában egyikük sem hisz se a kommunizmusban, se Marxban, csak azért csapódtak ezek az emberek a megszállókhoz, mert híján vannak a lelki erőnek, ellentétben filmben ábrázolt derék katolikus nemzeti elit tagjaival. Természetesen a kommunisták között nincs egyetlen jó kiállású szereplő sem.
Pietrzak szerint a ’Katyn’ a lengyel jobboldal nagy propagandafilmje: a Második Rzeczpospolita dicsőítése, amely ellentmondásoktól mentesen a nemzeti boldogság paradicsoma volt, s amely aztán a „vörösök” áldozatává vált, akik kifosztva és kirabolva eltemették a háború előtti elit nemzeti-katolikus ideológiáját. A lengyel jobboldal más ideológusai szerint is az 1939 előtti Lengyelország földi paradicsom volt, „az emberek szép házakban és nagy lakásokban éltek, telve régiségekkel. Csakhogy akkor honnan van a szolgálólány, aki a port törli a régi tárgyakon?” – teszi föl a kérdést Pietrzak. „Az, hogy ez a periódus az ország történetének egyik legrosszabb időszaka volt, hogy az akkori elit csak a társadalom elenyésző kisebbségét tette ki, hogy csak ők engedhettek meg maguknak szép házakat, köszönhetően a javak egészen igazságtalan elosztásának, hogy az ország ezen elit miatt vált a kizsákmányolás áldozatává főképp a külföldi tőke által, na ez már teljesen a feledés homályában marad. Nincsenek belső etnikai és vallási konfliktusok, és osztálykonfliktusok sincsenek. A Katynban a ’mieink’ – mind katolikusok, nincs közöttük egyetlen zsidó sem vagy pravoszláv, és mindez az akkori, soknemzetiségű Lengyelországra vetítve!” – panaszolja a kritikus.
A Katynt kötelező programként vetítik Lengyelországban az iskolákban és a katonáknak, holott Pietrzak szerint ez Wajda legrosszabb filmje. A rendezőnek csak egyetlen dolgot sikerült zseniálisan megvalósítani – állítja Pietrzak – ez pedig a lengyel elit pszichológiájának megragadása, a megvetést a más társadalmi osztályok és népek felé. „Wajda olyannak rajzolta meg a világot, amiként maga is látja” – állítja Jaroslaw Pietrzak a Le Monde Diplomatique-ban.
„’A lengyel értelmiség mindig is nehezen kezelhető volt, nyughatatlan és kényelmetlen a hatalom számára’ – nyilatkozta a Film című lapnak Andrzej Wajda, a lengyel filmművészet nagy komformistája és aranyhala, aki kész bármely hatalom filmekre vonatkozó kívánságait teljesíteni, csakhogy mindig a felszínen maradjon” – kezdi a kritikát Pietrzak.
„Amikor a hatalomnak az kellett, Wajda marxista volt, aki szentül hitt abban, hogy a világ nem népekből és vallásokból áll, hanem társadalmi osztályokból (’Az ígéret földje’), amikor érződött a változás szele, Wajda ellenzéki szerepben kezdett tetszelegni, hogy könnyen találjon helyet a lehetséges „fordulat” után (’A Vasember’). A kapitalizmus restaurációja után Wajda teljesen átpozicionálta magát, s kijelentette, hogy a lengyel filmtörténetben a legmarxistábbnak tekintett ’Az ígéret földjét” korábban tévesen értelmezték. Ez a film valójában a kapitalizmus dícsérete, amely társadalmi berendezkedés lehetővé teszi, hogy bárki meggazdagodjon és effektív módon oldja meg a problémákat (például, a munkások szétlövetésével, akik útját állják a túl gyors meggazdagodásnak). Most pedig eljött az ideje a Katynnak: be kell mutatni, hogy a rendszer, amely Wajdát is fölnevelte, valójában rosszabb volt, mint a fasizmus. Hiszen ez a jelenlegi hatalom elvárása.” - írja Pietrzak
„Ha Lengyelországban hatalomra jutnának a maoisták – folytatja Pietrzak – akkor Wajda lesz az az eminens, aki elsőként kiugrik az iskolapadból, és felkiált: ’Én! Én! Én elsőként filmesítem meg a Vörös Könyvet!’ – állítja Pietrzak. Az interjúban pedig azt fogja hangsúlyozni, hogy a ’Katyn’ valójában a kommunizmus dicsérete, amely rendszer lehetővé teszi a legelszántabb ellenségekkel való leszámolást is.”
Azonban Pietrzak szerint míg ’Az ígéret földje’ valóban műremek, addig a ’Katyn’ csak patrióta giccs, „amiért a szégyen önt el.” Ezt a filmet még az olyan valóban hithű antikommunisták, mint például Krzysztof Klopotowski sem tudták befogadni.
Az esztétikai szempontok mellett történelemszemlélete miatt is bírálja Pietrzak a ’Katynt.’ A filmben nem jelennek meg az ideológiai és osztálykonfliktusok, „amelyek minden épeszű ember számára a második világháború forrását jelentették” – állítja a szerző, viszont szinte kizárólagos teret kap az etnikai interpretáció. A németek és oroszok ugyanúgy okkupánsként jelennek meg. „Az, hogy a nácik likvidálni akarták a lengyeleket más szlávokkal együtt, a szovjetek viszont a szociális struktúrákat akarták megváltoztatni – elkerüli Wajda figyelmét. Ha nem lett volna a szovjet ’okkupáns’, mi egyszerűen most nem léteznénk. Wajda nem lát morális különbséget abban, hogy a Harmadik Birodalom azért jött, hogy kiirtsa az ’alsóbb rendű embereket’, a Vörös Hadsereg katonái (függetlenül attól, hogy mit tett Sztálin) pedig azzal a hittel jöttek, hogy senkit nem lehet ’alsóbb rendű embernek’ tekinteni, és ezért a hitért, hogy soha senkihez ne lehessen úgy viszonyulni, mint ’alsóbb rendű emberhez’, ők hozták az egész második világháború legnagyobb áldozatát – a saját életüket.”
Pietrzak szerint Wajda filmje alapvetően elitista jellegű, a lengyel társadalmi elit más szociális osztályok és népek felé érzett mély megvetését sugározza. Pietrzak szerint a rendező alig leplezett undorral mutatja be a filmben szereplő szolgálóleány háború utáni emelkedését a társadalmi ranglétrán, aki elfelejtette, „hová is teremtette az Isten, hogy felszolgáljon a generálisnak”. A Vörös Hadsereg katonáit az ’intellektuális elittől’ jól megszokott az ’orosz barbár’ sematikus ábrázolással mutatja be.
Wajda filmje szerint lengyel kommunisták nem léteztek, valójában egyikük sem hisz se a kommunizmusban, se Marxban, csak azért csapódtak ezek az emberek a megszállókhoz, mert híján vannak a lelki erőnek, ellentétben filmben ábrázolt derék katolikus nemzeti elit tagjaival. Természetesen a kommunisták között nincs egyetlen jó kiállású szereplő sem.
Pietrzak szerint a ’Katyn’ a lengyel jobboldal nagy propagandafilmje: a Második Rzeczpospolita dicsőítése, amely ellentmondásoktól mentesen a nemzeti boldogság paradicsoma volt, s amely aztán a „vörösök” áldozatává vált, akik kifosztva és kirabolva eltemették a háború előtti elit nemzeti-katolikus ideológiáját. A lengyel jobboldal más ideológusai szerint is az 1939 előtti Lengyelország földi paradicsom volt, „az emberek szép házakban és nagy lakásokban éltek, telve régiségekkel. Csakhogy akkor honnan van a szolgálólány, aki a port törli a régi tárgyakon?” – teszi föl a kérdést Pietrzak. „Az, hogy ez a periódus az ország történetének egyik legrosszabb időszaka volt, hogy az akkori elit csak a társadalom elenyésző kisebbségét tette ki, hogy csak ők engedhettek meg maguknak szép házakat, köszönhetően a javak egészen igazságtalan elosztásának, hogy az ország ezen elit miatt vált a kizsákmányolás áldozatává főképp a külföldi tőke által, na ez már teljesen a feledés homályában marad. Nincsenek belső etnikai és vallási konfliktusok, és osztálykonfliktusok sincsenek. A Katynban a ’mieink’ – mind katolikusok, nincs közöttük egyetlen zsidó sem vagy pravoszláv, és mindez az akkori, soknemzetiségű Lengyelországra vetítve!” – panaszolja a kritikus.
A Katynt kötelező programként vetítik Lengyelországban az iskolákban és a katonáknak, holott Pietrzak szerint ez Wajda legrosszabb filmje. A rendezőnek csak egyetlen dolgot sikerült zseniálisan megvalósítani – állítja Pietrzak – ez pedig a lengyel elit pszichológiájának megragadása, a megvetést a más társadalmi osztályok és népek felé. „Wajda olyannak rajzolta meg a világot, amiként maga is látja” – állítja Jaroslaw Pietrzak a Le Monde Diplomatique-ban.
