Kicsi a világ

Előbb-utóbb mindig ugyanazokba az arcokba bukkanunk

Egyre kevesebb az új csőcselék

A hazánkban randalírozó csőcselék tagjainak felfedése során egyre inkább körvonalazódik, hogy az aktív cselekményeket végrehajtók általában egy szűk körhöz tartoznak, akik egyazon emberként hajtják végre a különböző cselekményeket itt is- ott is.
Nem kell meglepődni, ha az összes szélsőséges rendezvényen felbukkan a kissé ideges hangulatú Kiss_Petra, a magas növésű Kürk_Roland egy fényképezőgéppel és Kurucinfós társa Novák_Előd egy még épségben lévő dobbal. Nem döbbenünk meg azon, hogy az összes erőszakba torkolló rendezvény mögött Budaházy_György és Toroczkai_László áll. Nem csodálkozunk el, ha a rendőri kényszerítő intézkedések helyszínén mindig jelen van Balogh_Béla, Fáber_Károly, Gonda László , vagy a cigánybűnözés létének élő bizonyítéka, Kolompár_János. Nem lepődünk meg, hogy minden eljárás alá vont bűnözőt, aki egy kicsit is ordas eszméket vall, azonnal Gaudi_Nagy_Tamás veszi védelmébe, miközben Morvai_Krisztina is igyekszik újra és újra elismételni azt, hogy itt mindenkinek kilövik a szemét.
Nem esünk le a székről, mikor kiderül, hogy Szilvási_Péter a Jobbik szervezési igazgatója volt az egyik személy, aki 2006. szeptember 18-án a bűntársai által gyújtott lángok fényénél rongálta meg Budaházy_Györggyel a Szabadság téri emlékművet és akkor is ülve maradunk, amikor fényképek tanúsítják, hogy Jónás_Levente, a Jobbik kommunikációs igazgatója március 15-én maga is részt vett a Körúton történt brutális atrocitásokban.
Nem akadunk ki, mikor kiderül, hogy a hídblokádnál már feltűnt Varga_Tamás a Tomcat féle április 11-i Szabadság téri rendezvényen maga is részt vett a emlékkoszorúk szétrugdosásában.
Nem lepődünk meg, hogy Kiss_Endre_Farkas minden fasisztoid akciót közvetlen közelről lefilmez, sőt azon sem, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda annál a szegedi Szalma_Lászlónál tart házkutatást Magyarok Nyilai ügyben, aki rendszerint jelen van minden erőszakkal kecsegtető rendezvényen. Nem csodálkozunk azon sem, hogy az útblokádok jeles képviselője, a másokat rezervátumba zárni kívánó Horváth_Anita egy nyíltan hungarista honlapot üzemeltet, de szinte teljesen természetes volt, hogy a 2007. októberi hídblokád során a hídon leparkoló egyetlen autót Novák Előd testvére, Novák_Tamás vezette, aki szintén testvére a telefonos zaklató Novák_Hunornak.
Csak mosolygunk, amikor minden akción újból és újból feltűnik a kopasz soproni, azaz Göbl_György és azon már csak legyintünk, mikor kiderül, hogy a március 15-én hangszóróval uszító Tölcsérbe_kiáltót is Göblnek hívják és szintén soproni.
Amikor tojások hullanak a nagy diktatórikus éhinségben, nem kell sokat keresgélni, hogy megtaláljunk egy bakaruhás kellemes modorú, ámde kissé túl radikális fiatalembert, Pál_Mártont és nincs nemzeti ünnep a fekete bomber dzsekiben és Getta bakancsban (mindkettő ősi magyar viselet… Kossuth forog a sírjában…- a szerk.) járkáló copfos, fekete bocskai sapkás huligán, Petrovszki_György Molotov-shaker nélkül sem. Nem kell agyafurt e-mail címeket kitalálni, hogy Kispál_Kinga forradalmi levelezőpartnerei legyünk és tudomást szerezzünk minden készülő csőcselék-partyról, de nem kellett sokat várnunk arra sem, hogy az internetes ámokfutásairól ismert Törkei_Ottó , valamint a T-34-es büntetlenül ellopó Horváth György nevét a Magyar Gárda tagjai között halljuk. Attól pedig végképp nem kell hanyatt esnünk, amikor a Magyar Gárda egyik jellegzetes figurája, a Goebbels benyomását keltő Kiss_Zoltán a Kurucinfóval fenyegeti a békés vélemény-nyilvánítókat.
Ennyire kicsi a világ? Nem! Ennyire kicsi a nemzeti radikális bűnözők létszáma.