2009. március 15.


Morvai és Gaudi fel vannak háborodva: egyetlen autó sem gyulladt ki, egy kuka sem lett összetörve, egy magyar rendőr sem került kórházba

Csak elérkezett az első olyan március 15-e Toroczkai és Budaházy ámokfutása óta, amikor megúszták a budapestiek a lángoló autók, repülő molotv-koktélok, betört kirakatok, fosztogató maszkos huligánok és sérülten fekvő rendőrök látványa nélkül.
Hiába is jelent meg a két ismert provokátor, a jóléttől kitokásodott parasztbűnöző és a torkaszakadtából ordítozó zselézett hajú előzetes végső harcra való felhívása, emberölésre és fegyverkezésre is uszító 12 pontja, idén jóval kevesebb huligán jelent meg, hogy kárt tegyen másban (és magában).
A magyar rendőrök a maszkban üvöltöző Budaházy Györgyöt hatósági eljárás akadályozása bűncselekmény kísérlete miatt emelték ki a tömegből, majd miután a beszűkült tudatú „hógolyó-forradalmár” kapálózva, visítva ellenszegült, szakszerűen földre vitték és végül meg is bilincselték az egyre jobban kitokásodott fasisztát. Ezzel a jog-és szakszerű lépéssel már kora délután kihúzták a vipera egyik méregfogát.
A másik méregfog ezután előbb megszeppenve várta az estét, majd miután besötétedett, magából kikelve üvöltötte a Bazilika előtt az előtte felsorakozott kb. 100 (!!!) huligánnak, hogy hétfő reggel erőszakkal ki kell szabadítani Gyurit. Ezzel egy időben kijelentette, hogy a magyar nemzet nem áll másból, mint az előtte tolongó 100 tiniből. Megfigyelhető, hogy a másnapi Gyuri-szabadításhoz (mint Hitler a végnapjain) hol 10 ezer, hol 100 ezer (nem létező) „harcosról” hadovál. (Ezen beszédét megtekintve ismét alaposan el kell gondolkodnunk azon, hogy a Lipót mezei bolondokháza bezárása vajon nem volt-e túlságosan elhamarkodott lépés a kormánytól…) Begőzölt huligánjai kórusban üvöltötték (ki tudja hanyadszorra már az elmúlt években), hogy „most, vagy soha!”…

Miután Toroczkai az elmúlt években más sem csinált, mint rendőri brutalitásról, ÁVH-ról, rendőrállamról és végső leszámolásról vizionált, anélkül, hogy bármi következménye lett volna annak, hogy nyíltan a rendőrség elleni összecsapásra uszított, eljött az idő, hogy idén a torkán akadjon a falat, ugyanis a magyar rendőrök uszító beszéde elhangzása után elfogták és előállították hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény előkészülete miatt. ( Külföldi rendőrségi szakemberek ezen lépést hiányolták a magyar rendőrségtől már évekkel ezelőtt.) Ezen bűncselekmény előkészülete idén februárban került bele a Btk-ba, csak úgy, mint a Butaházy által elkövetett hatósági eljárás akadályozása bűncselekmény.
A társadalom által évek óta – eddig sajnos hiába- elvárt hatékony fellépés eredményeképpen a randalírozásra összegyűlt huligán bűnözőknek egyetlen percnyi esélyük sem volt arra, hogy bármit is szétverjenek, összetörjenek, felgyújtsanak, így az elkeseredett Morvai Krisztina és hű társa, Gaudi-Kiss Tamás felháborodásuknak adtak hangot és - tőlük megszokott módon, jogászokhoz méltatlanul – nyilvánosság előtt törvénytelennek nevezték azt, hogy a rendőrök egyáltalán igazoltattak az utcán.
Természetesen a két huligánmosdató zugjogász szokásos fröcsögésére továbbra sem kíváncsi senki, azonban mind a hazai mind a külföldi sajtó egyformán elismerte a magyar rendőrség hatékony fellépését.
Ezúton gratulál a Partizaninfo is a magyar rendőrség első igazán hatékony, vadállattá vedlett csőcselék bűnözők elleni fellépéséhez!

Mocskoszsidózó nem szélsőségesek:
(Kivételesen jól sikerült összeállítás az Indextől)